Különleges hétvégém volt:). Beszéltem Istennel:) - úgy igazán!!! Arra válaszolt, amit kérdeztem. Rögtön. Hangosan. Nem tudtam megkérdőjelezni, végre:). S kaptam Tőle ajándékot, és nevettem és nevettem:). Voltam vidám és szomorú. Megláttam egy halom bűnömet... Kaptam gondolkozni valót. Újra a kezébe tettem az életem:). Meg akarom ismerni még jobban! Szeretném átadni neki minden hitetlenségem, minden gőgöm, minden önzőségem, irigységem, félelmem...azt, hogy "nem érdekel"...azt, hogy "nem bírok felkelni"...azt, hogy "mindenki hagyjon békém"... mindenem! Vagyis át is adtam:P. Szeretem:). S közben nagyon szégyenlem, hogy lehet ennyire nem hinni... megint azon kaptam magam, hogy találkozom Istennel, és be kell Neki vallanom, hogy én időközben valahogy megint elfelejtettem hinni, hogy Ő tényleg van, hogy Ő tényleg csodát tesz, hogy Ő tényleg megad mindent, és terve van velem! Egyszerre vagyok boldog, mert újra találkoztam Vele nagyon személyesen, és semmit se akarok annál jobban, mint hogy igazán Vele legyek:), másrészt szomorú vagyok s szégyenlem magam, hogy ennyire képes vagyok elfelejteni, hogy Ő Mindenható, hogy Ő nem mese, él, és mindig, mindig, mindig hall engem - s érdekli, s gondosan vigyáz az utamra, és sosem hagy magamra! Szégyenlem magam, hogy ellanyhadok, hogy egyre kevésbé keresem Őt, és mindig Neki kell engem megtalálni... És amikor ott van, és én állok előtte mindennek a tudatában, akkor azt mondja, hogy szeret...és én erre megint szomorú leszek, mert ráérzek, hogy ezt mennyire nehezen tudom Neki is elhinni... és mégis... s akkor ebben a szomorúságban, örömet ad:). Mert Ő megteheti:).
Mi van most bennem? Nem tudom, táncolnék, sírnék, szégyenlem magam (ez jelen idő!), de főleg imádkoznék, és meg szeretném ismerni a hangját!
Dance, then, wherever you may be;
I am the Lord of the Dance, said he.
And I’ll lead you all wherever you may be,
And I’ll lead you all in the dance, said he.
És én most elhiszem Neki:)!
