Írországban vagyok.
Egy keresztény, ökumenikus alapítványnál leszek önkéntes decemberig. Amolyan szolgálat:)...
Infós diplomával, mesterizés közben, stabil munkahellyel hogy jutottam ide?:P
Erről Isten tudna mesélni:P. De mivel az Ő hangjára nem mindig elég érzékeny a fülünk, és mert Ő valamiért nagyon szeret embereken keresztül dolgozni... hát elmondom én:).
Álljon hát itt ez az oldal, amolyan bizonyítékként: Isten él, Isten tervez, Isten kiválaszt és elhív, Isten vezet, és Isten a tenyerén hordoz. Tenyerén a pusztában, és tenyerén a zöldellő legelőkön és a vizeken keresztül. Isten úgy szomjazza a bizalmunkat, ahogy mi a szeretetet...
2012. Január.
Volt egy csodálatos kirándulásom Írországba. Azonnal beleszerettem. A fű zöldebb mint máshol, az ég kékebb mint máshol, vidám a zene, kedvesek az emberek, minden szép és tiszta és mesés, de főleg: úgy vigyázott rám Isten, és úgy mutatott nekem "csodákat", mint egy kicsi királylánynak. Úgy vezetett körbe, hogy csak csodáltam... csodáltam a repülőből, a felhőkben, a városok sodrásában, a nyelvben... csodáltam mindenben!
Eldöntöttem, hogy kimegyek. Írország vagy Anglia. Tanulni. Max dolgozni:P. Tanítani szeretnék egyszer. S valahogy ez beleillet a képbe. Látni, tanulni, tapasztalni...
El is kezdtem keresgélni. Egyetlen egyetem jöhetett szóba az egyetemünkkel való kapcsolatok miatt: Corkban. Így találtam meg a várost. Találtam egy szuper mesteris programot is, de az Erasmus nem fizette. Keresgélések követték ezt az időszakot. Közben megismerkedtem egy nagyon kedves ír fiúval is, aki véletlenül pont Cork-i, pont infós:P, és még nagyon sok "pont" volt... Csak csodáltam Istent. Tényleg ide szeretne küldeni? Hogy tud minden ilyen szépen egybeesni?
Közben jöttek az igék, ebben az időszakban szinte állandóan. Február volt.
"... arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek és gyümölcsötök megmaradjon.." (Jn15,16)
"...megsokasít és megáld téged azon a földön, amit elfoglalni készülsz..." (MTörv 30,16)
"... utat készítek a sivatagban, és a pusztában folyókat..." (Iz 43,19)
Az én sivatagomban...
Aztán április:
"Én, az Úr hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet. Megőrizlek téged és a nép szövetségesévé teszlek..." "Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek..."
"...tanítására várnak a szigetek..." (Iz 42, 1-6)
Hittem is, meg nem is. Aztán:
"Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem..." (Iz 49, 1)
A köziben valaki angolul kezdett el imázni értem, amikor azon aggódtam, hogy de mégsem elég jó az angolom... Anélkül, hogy tudott volna bármi keveset is a terveimről, csak egyszerűen pont angolul jöttek neki a szavak... csodálltam Istent.
Okés. Kimegyek, mondtam.
Közben kiderült, hogy az egyetemes dolog nem fog működni. Dolgozni nem akartam, szerettem volna Istennel egy évet. Úgy igazán vele. Nem futni megint, ahogy az idén...
Valaki megkérdezte, hogy mit szólnék a szolgálathoz..."Áh, nem.." Suli, munka...nem adok fel mindent.
De csak kíváncsiságból bepötyögtem a google-be, hogy "karizmatikus megújulás, Cork", és kidobott egy nevet. Írtam egy mailt a címre, hogy nem-e van szolgálati lehetőség, de én se gondoltam komolyan... Visszaírták, hogy de, hogy pont egy ilyen alapítványnál dolgozik az illető, és keresnek önkénteseket. Később tudtam meg, hogy ökumenikus (ami nekem a kolozsvári közösségem miatt is naaaagy szempont), és azt is, hogy a legnagyobb szükségük a gyerekekkel és a fiatalokkal való munkában van (amit nagyon szeretek:">)....
Csak ámultam, hogy Jézus milyen jó szervező...:P
Persze beletelt pár harcba, amíg igent mondtam. Szembementem a tanárommal, a szüleimmel, és jó néhány ismerősömmel, akik szerint butaság, amit csinálok. Butaság feladni a biztosat, a bizonytalanért. Mellesleg, tényleg az... de ha Isten kér rá... akkor azt hiszem nagyobb butaság nem ezt tenni :P:).
A lényeg: megtettem... felmondtam a munkahelyemen is. Ez volt az utolsó.
Közben persze állandóan aggódtam, hogy vajon visszamondják-e ezt a lehetőséget. Vajon tényleg Isten hív-e... vajon boldogulok-e... és miután meghoztam a döntést, minden olyan bizonytalanná vált.. (nem mintha nem tudnám, hogy olyankor a próbatételek jönnek, de tényleg nehéz volt...)
Az alapítványnak pénzügyi gondjaik voltak. Nem volt semmi biztos. Ritkán írtak. A kedves srác, még mindig kedves volt, de már nem akartam ennél többet tőle.
Azt éreztem, hogy ott vagyok a levegőben. El kellett fogadjam, hogy hülyét csináltam magamból, és még csak az sem biztos, hogy Istenért, mert lehet én értettem valamit félre... aggódtam.
Nehezen, de végül sikerült megnyugodni abban, hogy nem számít: ha megyek, Jézusért megyek, ha maradok, Jézusért maradok (és csinálok mégegyszer hülyét magamból:P, de na... Ő tudja, hogy mire tanít ezekkel..)
Augusztusban derült ki, hogy mehetek:). Kezdtek a dolgok helyreállni:). Vágytam arra, hogy Jézusnak szolgáljak. Teljesen. Semmi meló mellette, vagy semmi iskola...
Ja, s képzeljétek: a munkahelyemen jelezték, hogy szívesen visszavesznek januártól:P.
A pénzt, amit az alapítványnak fizetni kellett volna, kiderült, hogy nem kell kifizessem, mert még akkor jelentkeztem, amikor ez nem volt érvényben... és végül: találtam lakót 3 hónapra a kolozsvári szobácskámba:)...és még a képeket se kellett leszedjem a falról, mert az új lakót nem zavarja..:">
Szóval... Isten fantasztikus.
Mielőtt elindultam, aggódtam, hogy nem boldogulok majd, hogy nem jelenkeztek gyakran az alapítványtól, hogy mi lesz, ha nem is jön össze és én elmegyek odáig...
Egy barátom csak ennyit mondott: Isten mindent elrendezett, még lakót is keresett helyetted, s lépésről-lépésre vezetett el eddig... s te most sem bízol Benne?!...
Megszégyelltem magam.
Hiszem szeretem... s hiszen tényleg ezt tette és teszi...:)
Hogy mennyire? A következő bejegyzésemben leírom, hogy milyen az, amikor Isten lesi minden kívánságom..:)
