Ekkor szólított meg. "Amennyi a gyümölcse ennek a fának, annyi lesz a gyümölcse a te életednek (ennek az útnak) is." Felnéztem. Sötét volt. Mégis mintha roskadozni láttam volna a fát a sok gyümölcstől. S ahogy általában, amikor az örömhíreket kapom: mosolyogva táncoltam tovább. :) :P
Öt lépés után visszanéztem. Nem láttam semmi nyomát a gyümölcsöknek... 5 lépés... "Vajon...?" - született is meg az első kétely a szívemben. "Holnap világosban leellenőrzöm."
Elfelejtettem. El másnap és harmadnap is. Pár nap múlva, egy nehezebb napon, ismét csak 5 lépéssel a fa után jutott eszembe az ígéret. Ezúttal világos volt. Reménykedve fordultam meg. Hátha... hátha... hiszen Ő ígérte...
Kerestem. Zöld levelek. Sehol egy gyümölcs. Csak levelek...
"Hát nem hallom meg. Még a hangját sem ismerem fel! Képzelődöm és még be is magyarázom magamnak. Hol van? Figyel? Merre kell mennem, mit csinálok?!" - összetörtem.Aznap este nagyon siettem a misére. Nekimentem egy faágnak. Ugyanaz a fa volt. Felnéztem. Roskadozott. Telis tele volt ... zöld bogyókkal!
Egyszerre tört ki belőlem a nevetés, az öröm, és a bocsánatkérés. Roskadozik. Még zöld. Öt lépésről már semmi sem látszik belőle. Sem sötétben, sem világosban. De tele van! Elszégyelltem magam, s közben erősen újjongott a szívem. "Nem, az Ő hűsége nem 5 lépésig tart!"
Szilvafa. És most még csak június eleje van. Még zöld és éretlen, ahogy én is. De szép fa. És lesz majd szüret. Ő ígérte. Majd. Szeptemberben. ;)
