Dublin :)

Ma Dublinoztunk:)!

Ez volt a negyedik napom Írországban, és hát nagyon élvezem:).
Dublin nem az a hatalmas város, ahhoz képest, hogy főváros (mondom én, aki csak a központot láttam, de na:P).

Láttunk néhány szép helyet, úgyhogy mesélek egy rövidet, márcsak magam miatt is, hogy emlékezzem majd:).

Tegnap este is volt egy rövid dublini sétánk, fényekkel, WinterWonderland-del(Szeredához képest semmi tél hangulata sincs:P, olyan vidámparkszerű, amiért én nem vagyok oda:D), ma pedig egy múzeumos, művelődős napot terveztünk:).


S ami érdekes:

1. Fél 10kor Dublinban még minden zárva:P. Nem tudom mikor kelnek errefelé:P.

2. Folyamatosan esik és/vagy fúj a szél:P. A szelet utálom:P. Az esővel jobb barátok vagyunk, de csak mert eddig igen kíméletes volt - csak szemerkélt, de azt folyton:P.

3. Nagyon bírom a házakat:D. Minden ajtó színes, és lehetőleg más mint a ház maga. Georgian style. Hát egyszer talán nekem is ilyen házam lesz:P.

S akkor néhány mai kép (kommenteket fűzök hozzá majd talán holnap:):

 

Isten szeretget

És a fura terveim sorozata most egy írországi látogatásba torkollott:P. Meg akartam látogatni valakit, aki nekem nagyon fontos, de na, kezdem látni, hogy Isten többet tartogat.

Féltem elindulni, féltem, hogy nem fogok tudni kikapcsolni a sok sulis meg egyéb dolgok közül... egy nap után viszont azt látom, hogy Isten annyi csodácskát mutatott, hogy rácsodálkoztam. Rá, az életre... :)

Először ültem repülőn is:D...

Aki volt, annak nem újdonság, de aki még nem... Szóval, képzeljétek el, a nagy viharok felett: az ég kék, az élet nyugi:P és hatalmas, hatalmas napsütés van:)! Néztem és csodáltam, és közben az járt a fejemben, hogy az életem és életünk viharai felett is pont ilyen hatalmas uralkodik és tart rendet Isten...

Rácsodálkoztam a fizikai világ csodáira... ha csak a felhők felett ilyen szép az élet, mi lehet még azon túl... Az életen túl... milyen lehet az örök életem Jézussal?:)

Londonig éjjel mentem:P. Arról nincs kép. De nézzézek a London-Dublin járatot:). Ja, és Londonban és Dublinban is szokásos angol időjárás uralkodott, az utolsó képen látszik a "valóság"... a felhők fölött "lebegő" világ azonban meghazudtolta az "igazit":

Ahol feketébb, ott nincsenek felhők, és néha-néha a tenger vagy a szárazföld is látszott a magasból:).

Alászállunk... A felhősbe... Erről az jut eszembe: "alászállt a Mennyekből..." de: "harmadnapon feltámadt a halottak közül":)!

 

Közeldünk Dublinba:).

Tipikus ír táj, még mindig a repcsiből:).

És végül: Nadia:). Szeretettel vártak, és jól esett a kicsi csöpp ír kislány lelkesedése és öröme is:). Még meg sem érkeztem, de itthon érzem magam, és most valahogy: szabadnak:).

"... hajnalban itt lesz az ideje, s ha itt az ideje, akkor sokkal könnyebb" (Padlás)

Most túlélek. Alig, de túl.:P
Eddig úgy gondoltam, hogy ha hódítani akarok, hirdetni Istent és az életet, akkor előbb nekem kell megtanulni élni. Élni, úgy igazán. S ezt kicsit rózsaszínben képzeltem, azt hiszem:P. Most az élet számomra mást jelent: tudni harcolni, örülni, elesni és újra felállni s nekifogni az egésznek akkor is, ha nincs már erőm, és akarni sem akarok... Akkor, amikor úgy érzem, hogy minden mindegy...

Nagyon fura, mert felfedeztem, hogy a hódítós időszak után váratlanul és hirtelen szinte mindig jön az újabb harc a túlélésért. Senki sem várja. De jön. És elbizonytalanít mindenben...
Mi lesz ezután? Hogyan akarok én Isten harcos kis katonája lenni, várakat bevenni, mikor azért is alig bírok tenni vmit, hogy talpon maradjak?! (vagy egyszerűen csak életben...)

Túl kell ezt élni. Kibírni. Ennyi. S egy nap újra azon kapom majd magam, hogy kard van a kezemben, és elindultam, megint. És a "semmiből" újra van erőm, tudom mi a fontos és miért harcolok.

Ha már az okos gondolatoknál tartunk, én így fogalmaznám meg, hogy mi az élet. A túlélés és a hódítás váltakozása. Azt szoktuk mondani, hogy meg kell élni dolgokat... jelen lenni, ott lenni. Igen, én is így hiszem. De néha nagyon nehéz. Néha a legtöbb, amit én tenni tudok, hogy túlélem.

És végig, még az utolsó reménytelen percben is bízom Istenem irgalmában, abban, hogy jobban szeret Ő, mint azt el tudom képzelni, és ha én már magamat egy utolsó kis simogatásra sem tartom érdemesnek - talán Ő még akkor is ott van, és megbocsájt...

És végig, mindvégig: életben tart...:P

Egymás felé...

Hallgatni kell. A másik embert.

Ahogy kiáltoz, sáros, megvert,

kisemmizett kis életét.

És látni kell a fal mögött is

az összekuszált arcokat,

mikor a könny már véres pára

s önként harapnak a halálba

a csonkká csorbuló fogak.

A csenden túl a másik csendet,

amelyben szárnytalan kerengenek

az átrettegett éjszakák.

A csillagot, mely sosem kelt fel,

hallani kell a másik ember

kimondhatatlan igazát.

(Kannás Alajos: HALLGATNI)

Isten áldása..

A hétvégén megvolt a flashmob. Rengeteg energiám van benne... nagyon vártam... azt akartam, hogy kikiáltsuk a világnak: Jézus él! És még sok mindent akartam... ökumenizmust... egységet... Istent adni, olyan vidáman:P:). Azt hiszem valamennyi ebből sikerült is, de mondjátok meg ti:P.

Egy gyengébbecske videó, ami egyelőre elérhető:

Ma valaki azt mondta, hogy Isten áldása van rajtam és ebben soha ne kételkedjem! Én pedig erősen próbálom elhinni ezt...

Mégis... mégis érzem, hogy az életem tele van egy csomó szeméttel.. látom, hogy milyen sok piszok van a gondolataimban és a szívemben is... Látom, hogy milyen gyarló módon vágyom arra, ami nem Istené...

És ami a legjobban fáj: a felismerés és minden nap a szembenézés azzal, hogy nem, én nem tudok jól szeretni:(. Meghasad a szívem, mert él és valahol érez, de... ami látszik, az mégis valami egészen más...Hát hol vagyok? Mit tanultam eddig?  "... ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok és pengő cimbalom..."

Van? Nincs? Vajon milyen mélyre kell még ásni...?

Ő :)

Az utóbbi időben extra sok dolgom lett, extra sok mindent tanultam és extra erősen tanulok kapaszkodni Jézusba:)! És ez nem ilyen mosolygós dolog mindig, de na, most megint vidám vagyok (annak ellenére, hogy fél12, és valószínű megint reggelig tanulni fogok:P).

Szóval néha nagyon ki is akadok, s azt érzem, hogy ennyi, én nem bírom tovább, de aztán valahogy mégis minden rendbe jön... Ma is egy ilyen elfáradt pillanatomban valaki megkérdezte, hogy most bánom, amit elkezdtem csinálni Istenért? De hát... nem lehet bánni. Bárhogy jön is ki, bármennyire legyen is nehéz, azt, amije Neki van, semmi és senki sem tudja pótolni... szóval mosolyogva gondoltam Rá, és mondtam, hogy nem, persze, hogy nem bánom:)... 

Azt látom, hogy minél inkább elindulok Vele, annál többet akarok belőle, és Ő is annál inkább hív, hogy még tisztábban és még radikálisabban éljek. Ez egyrészt nem megy (elképesztően nehéz nekem...) és talán furi s ijesztő. Engem legalábbis nagyon sokszor megijeszt... 

Pl... a nagy vágyam, ugye a család:P... már odaadtam párszor Istennek, de még mindig az az a rész, ami aggasztani tud. Megtalálom az igazit? Ő engem? Tud majd szeretni? Én őt? Helyesen? Fogja majd értékelni azt, aki én vagyok? Azt aki Isten által lettem és lenni akarok? Együtt haladunk majd és építjük az Úr országát?

Persze ezekre mind igenes választ szeretnék... 

Nemrég eldöntöttem, hogy nem lopok több filmet. Tudjátok, amikor meg kellett hozni a döntést, amellett, hogy nagyon nem akartam letörölni a filmjeimet:(, a legfájóbb gondolatom mégis ez volt: annak az esélye, hogy valahol van egy srác, aki szeretne, és aki Istent is szereti, és bennem is Őt, egészen kicsi, de így, hogy én egyre radikálisabb döntéseket hozok Istenben, ez az arány egyre és egyre kisebb lesz... Álltam a kereszt előtt, és éreztem, hogy igen, ha én vállalom ezt a döntést, akkor az emberek x %-a megint fanatikusnak fog tartani, köztük talán néhány aranyos srác is:P... Tényleg nagyon nehéz volt kimondani...

Pár percig álltam, hagytam, hogy egy könny hamar kiszaladjon a szememből, és akkor egy kemény elhatározással igent mondtam Istennek...

Másképp is szeretne, tudom. 

De bízom Benne, és méginkább bízni akarok. És méginkább hagyni, hogy közeledhessen felém.

Tudom, hogy ha akar, így is fog küldeni valakit. Ha pedig ez a döntés (vagy a hasonló döntések sorozata) azt eredményezi, hogy nem találom meg a nagy őt... hm... nem tudom... ez megijeszt és el is szomorít sokszor rendesen... de... hát a legnagyobb Őt már megtaláltam:)!

Naplócska

Ma végre újra sikerült olvassak. Nem szakirodalom. Joniról szól, egy mozgássérült lányról, aki a bénulása után, a sok lázadás és depresszió közepette találja meg az életét, Jézusban:). Az első könyvét akkor olvastam, amikor első éves voltam az egyetemen. Most a mesterin vagyok első éves, és ez a harmadik könyv tőle, ami a kezembe került. A címe az, hogy Választások, változások. A baleset után 10 évvel íródott. Érdekes, hogy mennyire meghatározónak érzem a mondanivalóját az életemnek ebben a szakaszában... Pont mint a korábbi könyvet 4 évvel ezelőtt...
Az első egy megtéréstörténet volt... Azt hiszem az én megtérésemé is. Az a könyv különösen sokan elmond a fájdalomról, szenvedésről, és arról a szabadságról, amit egyszercsak felfedezünk Istenben. Mindent a magaménak éreztem.
Ez a mostani könyv inkább álarcokról szól. Hazugságról, félelmekről, palástolásról, és persze megintcsak a fájdalomról is... Arról a harcról, amit mi vívunk és amit értünk vív meg a Lélek, hogy ne adjuk el olyan könnyen azt, Akit már megtaláltunk... Néha azt gondolnánk, hogy aki már tapasztalt ezt-azt, az sínen van...

"Aki pedig azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!"(1Kor 10,12)

Megfogtak Joni nagyon őszintén leírt gondolatai. Mindent leír. Egy csóknak a buta örömét, a vágyát. Aki ismer, az tudja, hogy én erről beszélni se beszélnék sose. Leírja a könnyeit, amiket aztán szépen letöröl az arcáról mielőtt bárki láthatná, és azt a mosolyt, ami mindezt az akciót követi. Ismerem. Aztán pedig ott van a szomorúság és önsajnálat, ami szintén valahol a maszk alatt rejtőzik. És végül a hazugság, amikor elmondja, hogy a keresztény élete most boldog és tökéletes.. Igen, az volt pár hete, hónapja, de most nem az. Most nehezen megy az ima és valami elromlott. De fél ezt kimondani.

Elgondolkoztam. Ezt szoktuk csinálni. Mert mérhetetlenül vágyunk rá, hogy más is megtudja, hogy Jézus mennyire nagyszerű! Mert tényleg az... de ha én eltávolodtam, ha bennem valami változott, ha megrekedtem, vagy valami elromlott, akkor ezt miért olyan nehéz felvállalni? Istent féltem? Az embereket, hogy akkor már nem akarják Őt megismerni? Vagy megintcsak magamat, és igen, megintcsak körülöttem kellene forogjon a világ... Költői kérdés volt.


Szóval akkor innen rólam:

Kedved Olvasóm!

Képzeld, amióta nem írtam, méginkább felgyorsult az életem. Dolgozom - programozgatok egy infós cégnél, tanítgatok az egyetemen (csak néhány labort tartok, de nagyon tetszik), tartok pár matek órát 8.-osoknak, közben pedig mesterizek és nagyon szeretnék mindent jól csinálni. Persze, nagyon nehezen megy még a kijelentés első része is, nemhogy jól...
Folyamatosan azzal szembesülök, hogy mennyi mindent nem tudok, és néha nagyon megkérdőjeleződik bennem, hogy képes vagyok-e ezekre a dolgokra egyáltalán (akár külön-külön is), vagy rossz helyeken tapogatózom. A munka különösen le szokott törni.

Emellett közibe járok, igen. Furcsa, mert most ez is egy új közösség. Keresztény, ökumenikus, felnőtt közösség. Hogy én felnőttem-e hozzá? Jó kérdés. A szobatársaim (ahogy az életem is lassacskán) nyelvet váltott, és stílust is. Szokom. Tanulom, hogy nem kell mindent kimondani, amit magyarul ugyan megtennék, de románul nehézkesebb, és azt is tanulom, hogy milyen, amikor az emberek egymás mellett élnek, de nem feltétlenül együtt, nem közösségben. Olyan metafizikai magány, csak kicsiben:P.
Szóval igen, hiányzik valaki, akihez haza lehet jönni, annál jobban tudom viszont értékelni azt a hatalmas kegyelmet, amivel Isten az elmúlt években ilyen szinten elhalmozott:).

Szóba is került. Isten... Ő, akinek az életemet adtam és próbálom nem visszavenni... (ez is csak részben igaz. Most is harc és küzdelem, hogy tényleg oda tudjam adni, és ne csak szavakban és magasztos gondolatokban tegyem meg.)
Isten aki megvigasztal és erőt ad mindig, amikor már azt hiszem, hogy tovább nem bírom. Mint a kicsik, szaladok az apuhoz, és Neki megintcsak nincs szíve jól elfenekelni, amiért nem hallgattam rá, és bajba keveredtem.
Így hangzik szépen a történet.
A valóságban viszont ez a szaladás is csak félig sikerül... a testem ellenkezik, minden porcikám pihenne a porban és mocsokban, aztán pedig még jobban beleásná magát a sárba, hiszen el kell bújni valahová, ha az ember ilyen piszkos..
Az igazság az, hogy szükségem van arra, hogy Istennel időt töltsek. Látom azokat a napokat, hogy mennyire áldás van rajtuk, amikor imával indulok neki... Akkor is, ha különösebben nem szól hozzám az ima alatt Jézus.  És mégis... minden reggel hihetetlenül nagy harcomba kerül, hogy felkeljek. S a jellemző az, hogy nem jön össze... Hiányzik. Ha végre sikerül leüljek, azt érzem, hogy megérkeztem az egyetlen helyre, ami kívül van a világon és mégis benne, ahol végre én lehetek teljesen, ahol nem kell futni, ahol szabad vagyok és otthon!
És másnap mégis ugyanolyan nehéz felkelni...


Ma kicsit leültem. Nagyon keveset. Ezt is harcosan... Ami csodálatos, az az, hogy Isten ezt is megáldotta és képzeljétek, nem történt semmi különös ugyan, de egy szép napom volt:).
Örültem, hogy Joni könyve újra formálja az életem, hogy nem stresszel a sok munka meg egyetem, hogy a tanárom adott valami érdekes cikkeket, hogy alakul a keresztény flash mobunk (erről majd írok:D, mindenképpen:):):)!!! Azt hiszem ezt tényleg Jézus akarja, mert tényleg nyitogatja az ajtókat:)!)... és őszintén meg se tudom magyarázni, hogy mi ez a derű bennem most.
Holnap lehet sírni fogok és megint nem látom az értelmét annak a sokféle dolognak, amit csinálok, és hogy legyek egészen őszinte: az életemnek. Én nem látom. De akkor is, ha időnként csak az utolsó kicsi porcikámmal is, de tudom, hogy Isten látja:).
Most viszont... nem, világosabbnak semmi sem világosabb, de ma és most van egy békém, hogy ha Istennel járok, akkor Neki lesz gondja mindenre, Ő adja meg azt a biztonságot és békét, amire vágyok, és ez nagyon jó.
De hiszem, hogy ennél többet ad. Hiszem, hogy megtanít hinni. Hiszem, hogy akarja, hogy segítsek Neki, hogy minél többen megismerjék és engedjék, hogy életet adjon nekik.
Viszont mindezek előtt a leginkább azt érzem, hogy nekem van szükségem rá. Ha kapok, van valamim, amiből  adhatok. És érdekes, hogy ezt a körülöttem levők előbb megérzik, mint én.


Juuj, késő lett:P.
Alvás:)! Holnap pedig remélem fel fogok tudni kelni... Ha nincs imaszándékod, ezt ajánlom:D! És köszönöm...:)

Szeretettel,
Én:).

Mert olyan puha és olyan kőkemény...

Ó én nagyon-nagyon nem-ember Istenem, 

Szótlan szólítalak, 

Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!

Tudom, itt vagy velem, majd szinte hallani 

Vélem lépésedet: 

Hát mért hogy messze vagy, te nagyon-távoli!

Ajtóm szemöldökét neveddel jelölöm: 

Valahogy el ne vétsd 

Lábadtól fényesre koptatott küszöböm.

Leslek a kapuban, mikor ránksír az éj, 

És kényszerítelek, 

Kétélű karddal is, hogy hajlékomba térj.

Kardom: neved. De, jaj, kétélű fegyver ez: 

Amíg hadakozom, 

A markolatja-nincs acél vérig sebez.

Így, azon véresen, állom el utad én. 

Kopogtass szívemen: 

Olyan nagyon puha és olyan kőkemény!

(Sík Sándor: Kétélű kard)

És ha nem tudtok angolul..:)

Feliratosan itt találjátok Steve Jobs beszédét (köszönet Gábornak a linkért):

http://indavideo.hu/video/Steve_Jobs_stanfordi_beszede

Ha tudtok angolul...

http://www.ted.com/talks/steve_jobs_how_to_live_before_you_die.html

Helyzetjelentés:)

Édi a szobám. Rendezgetem. Kezd aranyos lenni az ágyam és a polcaim, és egyre jobban otthon vagyok. A lányok is nagyon aranyosak. Új fejezet. Sok-sok változással... De... valahol nagyon jó minden. Isten a nagyon jó:). Velem...

Tanít. Ma a templomban azt éreztem, hogy valóban mellettem van, valóban véd, vigyáz rám, és minden rendben lesz. Akár elhiszem, akár nem:P. De miért is ne hinném? És mi az, ami bennem félelmet kelt, vagy mi az, ami miatt jobban hiszek a félelmeimnek néha, mint Isten hatalmának? Nem beszélek könnyelműen, azt hiszem. Van egy munkám. És minden nap úgy érzem, hogy nem vagyok odavaló, és nem tudok mit kezdezni a helyzettel. Kicsit olyan, mint amikor be kell az embernek ismernie, hogy egy számmal kisebb cipőt vett a méreténél, és ez bizony szorít. Nem könnyű beismerni, főleg ha valami oknál fogva az ember mindenképpen ragaszkodik a kisebb cipőmérethez. Miért is? Nem biztos ez a jó kérdés most. A lényeg, hogy nem érzem magam jól a munkában. Ritkán van sikerélményem, és tanulom, hogy ez valóban miről is szól..

Meddig? Még egy darabig, amíg azt nem érzem, hogy Isten azt nem mondja, hogy csináljak mást. Felismerem? Nem tudom, remélem. Megvannak a módszerei:P.

Kicsit még mindig egyedül vagyok. De van pár ötletem. Szeretek tanítani. Olvasgatok. Néha játszom:). És találkozgatok Istennel:).

Ami a legjobb, hogy sokszor bemegyek Hozzá a templomba, a sok kérdésemmel, bajommal és egyszercsak azon kapom magam, hogy hálát adok... És valahogy nagyon őszintén hálás is vagyok Neki. Szeretem... Nagyon szeretem. De közel sem annyira, mint ahogy Ő ezt elképzelte...

Hm... hát most egy ilyen hétnek vágok neki. Kicsi gyomorideggel a holnapi munkanap miatt, kíváncsisággal a mesteri miatt, szervezkedési tervekkel, gyerekek, nagyközi, talán tánc:D... és most egy meleg ágyikó mindenek előtt:P:).

De ezt valahogy úgy teszem, hogy biztosan tudom, hogy olyan hatalmas a mi Istenünk, hogy semmi, de semmi, ami igazán gond, nem történhet! Minden fájdalmamat, utamat, tervemet, kérésemet Ő tartja a kezében, és dicsőség Neki ezért! 

Egyszer hallottam valakitől, hogy amikor majd szemtől szembe látjuk Őt, az olyan lesz, hogy csak ámulunk és bámulunk, és csodálkozunk... mint amikor most meglátsz egy szép festményt, egy szép virágot, vagy bármit, amit csodálni tudsz, és azt mondod: waooooo...:D... sose láttam ilyen szépet!!!! Na, hát ez lesz majd:).

Ezt várom, erre készülök:). És na, néha azért most is van, hogy egy-egy dologtól eláll a lélegzetem:P. Igen, Isten így akarta:). Csodálni tudunk, ha ránézünk egy szép fára, az égre és a felhőkre, vagy csak a szobatársunkra, akiben olyan szépen tükröződik vissza... Ő nem kéri a csodálatot, Ő egyszerűen csak ilyen csodálnivaló:P.

Hm... hát csodáljuk Őt:)!

Ja, és nem tudom hányan tudjátok, vagy hányan hiszitek el a Medjugorje-i Mária jelenéseket. Igen, megjelenik Mária ma!!! Minden nap! Nekünk, hogy hívjon, segítsen minket Istenhez. Még, amíg nem késő! 

Tetszett nekem a mai üzenet, nagyon. Különösen elgondolkoztatott Mirjana kérdésfelvetése... Méltók vagyunk-e mi arra, hogy Isten anyja szóljon hozzánk? A Szűzanyának az fáj, hogy mi haldoklunk... mi pedig tényleg várjuk a csodát, de... teszünk valamit?  Ha gondoljátok, alább olvashatjátok:

Medjugorje, 2011. október 2.

"Drága gyermekek, édesanyai szívem ma is imádságra hív benneteket, személyes kapcsolatra az Atyaistennel, a Benne való örömteli imára. Az Atyaisten nincs messze tőletek és nem ismeretlen számotokra. Fiamban mutatkozott meg számotokra és életet ajándékozott nektek, aki az én Fiam. Ezért, gyermekeim ne engedjetek a kísértésnek, mely el akar választani benneteket az Atyaistentől. Imádkozzatok! Ne próbálkozzatok Isten nélküli családdal és társadalommal. Imádkozzatok! Imádkozzatok, hogy szíveteket elárassza a jóság, mely Fiamtól származik, aki az igazi jóság. Csak a jósággal teljes szív értheti meg és fogadhatja el az Atyaistent. Továbbra is vezetni foglak benneteket. Különös módon kérlek benneteket, hogy ne ítéljétek el pásztoraitokat. Gyermekeim, elfelejtettétek, hogy az Atyaisten hívta meg őket?! Imádkozzatok! Köszönöm nektek."

"Mirjana(a látnoknő) a következőket mondta: Korábban sohasem mondtam. Nos, tudatában vagytok-e testvéreim, hogy Isten Anyja volt velünk?! Méltók vagyunk-e erre? Mindenki kérdezze meg önmagától. Azért mondom ezt, mert nehéz látnom a Szűzanya fájdalmát, hisz mindannyian csodát várunk, de nem akarunk csodát tenni önmagunkban."

Egy szippantásnyi...

Néha hajlamos vagyok úgy írni ebbe a blogba, hogy tanítsak...elmondjam azt, ami igaz, és megtanítsam azokat, akik esetleg olvassák a bejegyzéseimet valamire, amit úgy gondolok, hogy igen, én már tudok. Nagyon gyakran így írok Jézusról is, mert igen, el akarom mondani, hogy Ő az egyetlen, aki miatt tudom úgy gondolni, hogy az életemnek van értelme, és tudom szeretni azt is, ami szétesik. 

De ez a blog nem ezért született meg, és a továbbiakban nem is erre szeretném használni. Lehet néha még kijön ez-az belőle, de az eredeti rendeltetése az volt, hogy azt írjam le, ami bennem megfogalmazódik. Függetlenül attól, hogy az olvasó érti-e vagy sem, és függetlenül attól, hogy van-e olvasója, vagy sem. Szóval most így folytatom. Magamról és elsősorban magamnak. 

Tegnap furcsa dolog történt. Azt hiszem életemben először fogalmazódott meg bennem, hogy a legfontosabb vágyamat már nem minden áron szeretném megvalósítani. Igen, a családról beszélek. Persze, eddig is mindig hozzátettem, hogy ha Isten is úgy akarja, de igazából nem tudtam elképzelni, hogy én másképp is boldog lehetnék. És nem, ezzel nem arra gondolok, hogy most nem vágyom rá. De tegnap, mikor egy olyan házasság talán egyik válságpontjába láttam bele, ami nekem azt hiszem az etalon volt, akkor vettem egy mély levegőt, és végre ki tudtam mondani, hogy nem, nem kell nekem egy házasság minden áron. Igen, szeretném, ha valóban találkoznék valakivel, akivel együtt (na meg Isten) harcolunk majd érte, de nem ez a végcél. Lehetek boldogtalan pont úgy benne, mint nélküle. Sőt..

Nem nagy szám s mégis mire jó ez most?! Hát, fura, de igazából azt tudom mondani, hogy jól vagyok. Amikor tegnap este sétáltam, éreztem, hogy igen, szeretek egyedül sétálni esténként. Ilyenkor jókat szoktam Istennel is beszélgetni. Néha Isten mutat dolgokat. Tegnap este azt láttam, ahogy mindenkit távol tartok magamtól. Azon gondolkoztam, hogy hogyan is sikerült elérje Jézus, hogy Őt még valamennyire közel engedem. Az utolsó mentsvár, igen. S azt érzem, hogy minden akadály után kicsit még jobban megbízom Benne is. Jól esett érezni, hogy bár néha igyekszem elérni, mégsem vagyok egyedül...

A másik furcsaság, amit tapasztaltam, nagyon meglepett:P. Újabb séta, ezúttal egy vásárlási körút, és ahogy járkáltam a polcok között, egyszercsak azt éreztem, hogy én boldog vagyok. Nem is tudom megmagyarázni. Azt éreztem, hogy szabad vagyok. Hogy alakulgat az életem. Hogy Isten akkora gonddal formálja és alakítja. Hogy vár rám egy csomó izgalmas dolog ebben az évben, olyasmiket fogok csinálni, ami érdekel és megmozgat. Kíváncsi vagyok és igen, azt hiszem elégedett is. Azokban a percekben legalábbis ezt éreztem. Azt a biztos kezet, amiben szabad lehetek. :) (Ha tudnátok milyen rég vágytam erre a szabadságra...) És a szabadsághoz az is hozzá tartozik, hogy attól is szabadnak éreztem magam, hogy éppen van-e vagy nincs barátom, egyedül vagyok-e vagy sem. Szabadnak a magánytól, amit sokszor érzek is, de most valahogy nem. Egyedül vagyok, de nem magányosan. Egyszerűen valahogy minden rendben van.. Hm... ez most nagyon őszinte s talán valóban nem blog-téma, de ... végülis én ez vagyok, függetlenül attól, hogy ki ismer eléggé és ki nem.

Nehéz leírni ezt az érzést. Már ha a szabadság valóban egy érzés..:P Az történt, hogy kaptam levegőt, hogy megszűnt a szorongás, hogy derű volt bennem és mosoly. Mintha egyszercsak megnyílt volna a szemem, és végre látnám, hogy milyen szépen nyílik is meg körülöttem a világ. Vagy én a világnak? Nem tudom, de mintha kezdeném látni a színeket, és kezdeném érteni, hogy mi az, amivel én szebbé tehetem a világot... Talán:).

És akkor egy utolsó titok mára... Egy alkalommal ima közben Isten egy rózsát mutatott és elkezdtem gondolkozni, hogy az a rózsa hogyan nyílik ki, hogy szúr, de hogy milyen illatos, és hogy az esőtől és a naptól egyre szebb lesz, egyre inkább kinyílik, és egyre szebben illatozik majd... És akkor odajött hozzám valaki, és miután imádkozott, azt mondta, hogy úgy érzi, hogy Isten engem úgy lát, mint egy rózsát, ami Neki fog majd illatozni :). Bátorított, hogy merjek kinyílni és illatozzak Istennek.

Lehet, hogy ez másnak semmit sem jelent. Nekem sokat jelentett. És... pontosan tudtam, hogy Isten mire gondol, amikor arról beszél, hogy merjek kinyílni... és jól esett, hogy tudja, hogy mennyire szeretnék... és ma valahogy ez jut eszembe.

Őszintén, nem hiszem, hogy már tényleg lenne illatom... De talán majd lesz... És... hát azt hiszem, hogy ma történt valami... Ma én éreztem Isten és a szabadsága illatát:).

Erdélyi Madrid:)

Ez most a reklám helye lesz :)! Egy aprócska videó: 

Nekem nagyon tetszik:)! Ha van kedvetek, kíváncsiak vagytok, ha egy icike-picikét is érdekel, hogy mi készül itt, gyertek el, legalább nézzetek be a találkozóra:). Én ott leszek:P. 

A komolyabb érveimből is megosztok párat. Én nem mindig voltam ilyen lelkes az ilyen és hasonló programokra. Valahogy nem érdekeltek... ha túl sok hívő ember volt egy helyen, akkor azt gondoltam, hogy ez most vagy szekta, vagy túlzásba viszik, vagy túl komoly és unalmas az egész... meg egyébként is mit keresnék én ott... kit is ismernék... és még tudnám az érveket sorolni. Istennek elég komoly munkájába került, hogy most másképpen látom. (Akik ismernek, tudják, hogy engem meggyőzni... szóval nem könnyű:P.)

Isten három barátomat használta fel. Szép lassan, egymás után. Adott ponton, én se tudom megmondani miért, úgy gondoltam, hogy akarok szánni kicsi időt Istenre. Ne legyen az, hogy nekem nincs időm Rá. Aztán vártam, lássuk mi lesz. Hát az lett, hogy Isten elkezdte megmutatni, hogy Ő mennyivel több, mint amit el tudok képzelni is, egyáltalán. Mert én hittem Istenben, hogyne hittem volna... csak éppen azt nem tudtam, hogy Ő kicsoda. 

Na, de a találkozóval kapcsolatos része a dolognak az, hogy tényleg lehet hasonló emberkékkel találkozni, és Istennel is az ilyen helyeken. Egész jó érzés, mikor azt érzed, hogy másoknak is számít, hogy Isten mit gondol róluk, mi a terve az életükkel, és úgy szeretnének élni, ahogy Neki tetszik. Klassz, mikor megismersz az ország különböző helyeiről fiatalokat, s észreveszed, hogy ugyanolyan bolondosak, mint te:P. Ja, ez az egyik legjobb:P. Ugyanolyan viccesek, lazák és hülyéskedősek itt is az emberek, mint bárhol máshol. Sőt... sokan, akik eddig nem mertek szabadok lenni, Istennel megtanulták, hogy lehetnek, mert nem kell mások szeretetét kiérdemelni... megtanulták elfogadni magukat... ez valahol mindenkinek nehéz, de lehetséges... még nekem is:)...

Én meghívlak titeket, akik most olvassátok ezt a bejegyzést, hogy adjatok egy esélyt Istennek, a találkozónak, és gyertek! Annak is örülnék, ha csak lenéznétek egy napra... csak belekukkantanátok, hogy mi folyik itt:P. Ha a végén úgy látod majd, hogy ez nem adott neked semmit, semmi gond. De gyere el, nézz be, hallgass bele, s aztán döntsd el magadban, hogy Isten készített-e neked valamit, vagy sem. Szerintem Ő találkozna veled, de gyere, s döntsd el te, hogy tényleg IGEN-e. :)

És egy link, ahol most még jelentkezhetsz (de hívhatsz engem is, és adok infókat):

http://www.erdelyimadrid.ro/hirek

Ja, és csak szólok, hogy ha elgondolkoztál rajta, jelentkezz is be most, mert ha nem, talán egy nap múlva kialszik a lelkesedésed. A lelkesedés már csak ilyen... döntsd el, és gyere! olyan jóóóóóó lesz:D! 

Az ördög ügyvédje

Egy régebbi film, valószínű már sokan láttátok, ha pedig mégsem, akkor szerintem érdemes megnézni. Ma láttam s elgondolkoztatott..

Az a fura az egészben, hogy sikerült elkapjanak néhány nagyon is valóságos helyzetet és pillanatot. Hogy hova is visz egy kicsi kompromisszum? Hogy ki lehet-e szállni? De vajon akarunk-e egy ponton túl? Belevisznek vagy megyünk mi magunktól is? Hogyan lehet olyan szépséges a rossz? Hazugság? Na és Isten valóban tétlenül néz? És a szabad akarat? Na és a vád? 

Érdekes, hogy a filmben is a gonosz vádol... rávisz, aztán vádol... És hazudik, hazudik, hazudik. Mindenről. Istenről is. És mindezt olyan jól csinálja, hogy elveszünk a logikai gondolatmenetben, és azonosulunk vele. Nagyon könnyen. Szabad akarat? Lenne, de mennyi minden csábít... és milyen szép... és sokszor mennyire logikus... fura, hogy egy ponton túl már mindenki látja a logikai hibát is, de mi, akik benne vagyunk, nem... mert mi okosabb vagyunk, ugyebár...

De hogy is keveredünk ennyire bele? Hogyan is fér meg egymás mellett az, hogy ha tükörbe nézek nem szeretem magam, mégis vagyok annyira hiú, hogy nézegetem magam? Hiúság... Én azt tanulom, hogy mikor Isten szemével kezdjük el igazán értékelni és szeretni magunkat, akkor az a másikfajta, hiú szeretet zsugorodni kezd... Nem férnek meg ezek ketten egy helyen. "Vanity... definitely my favorite sin."

"Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé..."

A filmből kicsit kiszorult Isten... és valljuk be őszintén, ebben a harcban mi egyedül nem tudunk nyerni. Szabad akarat vagy sem... a kiút a filmben az volt, hogy a főszereplőnk fejbe lőtte magát... okés, nem jött össze az ördögi terv, de vajon ez lenne a happy end? Én nem hiszem. 

A filmben a gonosz ugye meg is van személyesítve, emberi alakot ölt, viszont Istenről csak a Bibliai igéken keresztül sejtünk, na és ott a templom meg a gyülekezet... a végén pedig a sátán szájából Isten pár jellemzője... Az érdekes az, hogy vajon miért nem adtak Neki is szerepet? Vagy hogyan is tudnánk beilleszteni ebbe a környezetbe? Valóban az Ő, aki tétlenül néz? Az ha ismerek néhány igét a Bibliából, azt is jelenti, hogy Istenhez közel vagyok? A gonosz betéve tudta a Biblia minden sorát... 

És én hiszem, hogy ez sajnos valóság is... mi persze nem akarunk tudomást venni arról, Aki van. Mert minek... "ez az én világom..." hát nem akarlak elszomorítani, de erre a világra más is igényt tart. S akkor? S akkor sincs semmi gond, amíg nem a saját erőnkben, hanem Benne bízunk. Amíg nem a gonosz szavait hallgatjuk, hanem az Ővét. Amíg a Biblia számunkra nem szép mondatok sorozata, hanem valóság és élet. Amíg Jézus a király:P:).

Egy döntés Isten mellett elég lenne? Nézd végig a filmet:)! 

Kísértések voltak, és lesznek... Állandóan... Szóval: "Legyetek éberek"... Ijesztő, de... Isten hatalmas:)!

Komplikációk

A vihar nem állt meg. De ne képzeljetek sűrű, fekete felhőket. Ez nem az a fajta. Erősnek erős, de hatalma leginkább abban van, hogy megtalálja a gyenge pontokat. Ha vékonyan öltöztél, akkor szeles. Ha kapaszkodsz, akkor esős, hogy kicsússzon kezedből minden, ami biztos. Ha szomjas vagy, akkor napos, forró és kegyetlen. Aztán ott vannak a vizek. Folyók és tengerek. Amitől félsz, hogy jönni fog, az tart is feléd. Ha nem ér el, akkor tudod, hogy megint megvédett. Az Egyetlen. De te sajnos nem hagyod magad. Attól félsz, hogy el fogja sodorni az ár, tartod ugyan, minden erőddel azon vagy, hogy ne engedd, de ki vagy te? Csepp... folyóban, tengerben, óceánban... Ezt már ismered. Na és magadat? Talán meg is ijeszt, amit találhatsz...

Ellentétek és komplikációk...

Nem tudod, nem sejted, nem érted. De érzed. Érzed, hogyan vívnak és harcolnak. Benned. Szeretnél kiszállni, és nézni, valahonnan messziről. Akár 3D-ben is. Micsoda csatajelenet! És a jó majd győz a rossz felett! Csak ne benned történne! Csak ne te lennél a csatatér, ami néha zöldell és virágzik, de ez csak a két háború közötti csend. Háború? Mint káosz, félelem, tűz és láng, akarat, erő, aztán fáradtság, fásultság, reménytelenség, aztán új erő az életért, másokért - magamért? Őérte! Na és voltál ott, ahol már "mindegy, csak legyen vége"? És mégsem... ha Ő nem lenne... de Ő van! Utolsó gondolat.

Mit is tudok én a háborúról... mondod. Leteszem hát a fejem a párnára, és elalszom. Ma békéről álmodom. S ha az álomnak vége... Ő akkor is marad. Első és utolsó gondolat.

Vajon nem tudod?:)

"Vajon nem tudod? Vagy nem hallottad?

Örökkévaló Isten az Úr, aki a föld határait teremtette. 

Nem fárad el, és nem lankad el, bölcsessége kifürkészhetetlen. 

Erőt ad a fáradtnak, és az erőtlennek megsokasítja erejét. 

Elfáradhatnak a fiatalok, és ellankadhatnak, s az ifjak is megbotolva eleshetnek; 

de akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok, 

futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el." Iz.40,28-31

Hát én biza attól még érzem, hogy elfáradok és nehezebben mennek a dolgok néha:P. De amit mostanában tapasztalok... Isten úgy gondoskodik rólam, hogy én már csak ámulni tudok... befogadni sem... tudjátok, olyan, mint amikor mindent tálcán kap az ember, mint amikor kitalálják a legbelső gondolatát... és igen, beteljesednek a dolgok még mielőtt rájönnék, hogy mennyire szeretném őket...


Annyira hihetetlen az egész, hogy az az érzésem, hogy fel fogok ébredni. Furcsa, nem? Isten mindent elém tesz, lesi minden vágyam és kívánságom és én most is azt figyelem, hogy vajon mikor lesz ennek vége? Na, de nem! Ezt most hagyjuk abba:). Most áldjuk Istent, mert meg akarja mutatni, hogy igen, Ő hatalmas, és igen, Ő az, aki segít elviselni a fájdalmakat, de az is Ő, aki erőt ad, amikor arra van szükség, szabadságot, amikor az nincs, és amit én nehezen hittem: pillanatok alatt ad meg, vagy teremt újjá dolgokat. És igen, nem leli örömét abban, ha szomorú vagyok, akkor sem, ha megengedi. És hogy ezt el tudjam hinni, olyan csodákat tesz, hogy csak na:P...


S akkor mesélek:). Azt hiszem a cikkel kezdődött a dolog... elfogadták a cikkemet... konferencia... s még egy díj is:P. Ámultam... nem "versenyeztem" évek óta... pedig valamikor mennyire szerettem...  úgy éreztem Isten valami olyat ad vissza, amiről már rég lemondtam... olyan boldog voltam:)..
Aztán államvizsga... aztán Gável koncert:)...
Az utolsó pillanatig nem tudtam, hogy megyek-e, mivel, mikor, meddig... semmit se tudtam:P. Csütörtök este 10 után kaptam egy emailt, hogy valaki elvinne. Nem ismertem, de bevállaltam:). Alvás? Kaja? Hálózsákot és vastag cuccot is kaptam aznap éjjel. Volt egy doboz sajtom, s azzal én el is indultam. Nem vártam semmire... csak ott akartam lenni...:)...
Amit viszont Isten adott... Az egyik nagyon édi meglepetés az volt, hogy olyan kocsival utaztunk, aminek a tetején egy olyan elhúzható ablak van:P... na, hát én nem értek a kocsikhoz, de hogy én ezt hogy élveztem:D... tudjátok, mint a filmekben... kihajolsz, szól a zene, és a szél fújja a hajad:P. S közben arra gondolsz, hogy Isten hatalmas...
Aztán reggeli... és a kedvenc ételed:">... és nem lehet visszautasítani... aztán egész napos gondoskodás... aztán amikor már azt hiszed, hogy ebédre megeheted végre a sajtot, amit hoztál, el is bújsz szép óvatosan (nehogy valaki újból valami jót tegyen, mert már lassan nem bírod elviselni:P), és akkor Isten bőségesen ad megint... Na, hát én már szégyelltem magam, de rendesen... Ennyi mindent elfogadni... Szerettem volna meghálálni a dolgot az illetőnek, aki ezúttal Isten eszköze volt, de hát nekem semmim sem volt, amit adhatnék... Kicsit akkor értettem meg, hogy Istennel is így vagyok... adnék én vissza, de hát miből? Amit tehettem, az csak a hála, öröm és köszönet volt:)! Na és a koncert...:P:P hát gyönyörű volt:) persze esett az eső (de az esőköpenyt se tudtam visszautasítani:P), de aztán olyan tiszta lett az ég, és olyan kék, hogy azon is csak ámultam:). "Isten ajándékozós napja:)" - gondoltam. És azé a szabadságé, amiről egy ideje csak "hírből" hallottam:P... eddig:).


De aztán ilyen lett a másnap is:P. Azt hiszem örömet tudtam szerezni valakinek azon a szombaton, és azt a tekintetet nem hiszem, hogy hamar elfelejtem:). Aztán az események további nagyon finom alakulása... Hétfőn bankett, és igen, nagyon jó volt:P. Táncoltam:P. És A KEDD...:)
Tegnap pedig szól a telefon, és munkát ajánlanak. Kerestem? Nem:P. 
Ma viszont bementem interjúra. Felvettek:P. Szeptembertől, ahogy eredetileg tervben volt:P.
Ja, és a cikk... igen, készülök az augusztusi konferenciára is:P.


Isten pedig ennyit mond csak nekem:

"Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj Izrael; 

örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya!

Az Úr megsemmisítette ítéletedet, eltávolította ellenségeidet; 

Izrael királya, az Úr, közötted van, 

nem kell többé félned semmi bajtól." Szof 3,14-15

Hát zengedezem:)... próbálkozom, legalábbis:P:). Dicsőség Neked, Istenem:)! Máskor a fájdalomért és harcokért, most pedig az örömért:)! Ámen:).

Édi :)

Mert mosolyogni, azt kell:P... 

az ajtóban...

Leadva.
22 év ... függelék nélkül...
Van benne pár hiba. Közel sem teljes, közel sem tökéletes. Hiányosnak érzem, de most úgy elég is volt belőle. Most kicsit mindenből...
Hiányzott, hogy valaki szeresse... valaki értékelje... valaki megdícsérje... hogy tovább tudjon élni. Bár a vágy, a lelkesedés, és talán én is sokkal inkább.. De én sem tettem meg a magam részét. Vártam egy külső kezet. Hát nem volt.

Most jön a többi. Valahol az is, hogy oda tudjak újra állni Isten elé, s elmondani, hogy sajnálom... Mit is? Van amit...
Na meg az is most jön, hogy megtanuljam azért tenni a dolgokat, mert nekem fontosak. Nem azért mert másnak. Nem azért, mert más arra bíztat, hogy jó, hanem csak mert nekem fontos. Megtanulni, hogy igen, merjenek dolgok fontosak lenni. Ne várjam, hogy más majd elmondja, hogy ez jó... nem fogja. Talán néha. De van, amikor senki sem tudja sem megérteni, sem átérezni a helyzetet. Ilyen.

Kicsit ijesztő. Rájöttem, hogy nem tudom  hogyan tudok bíztatás nélkül menni. Nem tudom hogyan lehet elhinni valamiről, hogy okés, ha nem látom, hogy valakinek igazán az, hogy mások szerint is van értelme.

22 év... függelék nélkül...
azt hiszem a többi az egy másik kiadás lesz...

Régi kedvenc...

Reményik Sándor

Kegyelem

Először sírsz.

Aztán átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal –

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal,

Szótalanul, gondolattalanul

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság,

A mindennapi szörnyű szürkeség

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés,

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe veled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

A legrejtettebb kérdésem

Fura, hogy mostanában dalokkal jövök. Megint egy:).

Egyébként... hát voltam már boldogabb, és azt hiszem leszek is még. Ami viszont ennél fontosabb, hogy kérjetek Istentől, mert elképesztően komolyan veszi. Kérjetek, kérdezzetek, vigyetek eléje mindent, amitek van, és amitek nincs! És higyjétek, hogy igen, meg tudja adni, és meg tudja válaszolni azt, amit ti nem...
És még valami: ne félj feltenni azt a kérdést! Csak állj elé, és mondd ki... azt amit még magad előtt sem mersz beismerni...

Pár hónapja feljött bennem egy kérdés. Annyira szégyelltem, hogy hogy tarthatok még mindig itt. Ez a kérdés... De nem mondtam ki... magamnak se... aztán egy gyónásban valahogy kimondtam a szavakat. Hm.. hát gondolkoztam most, hogy vajon le merjem-e írni, annyira durva, de leírom. Legalább látjátok, hogy mennyire nem vagyok tökéletes:P. De az Övé vagyok, így is:P.

Szóval az egyik kurzuson azt éreztem, hogy megkérdőjelezek mindent, amit eddig hittem. Azt, hogy Isten létezik-e, azt nem tudtam megkérdőjelezni, hiszen annyira nyílvánvaló volt, fizikailag is annyira jelen volt, hogy ezt nem lehetett. Viszont akkor jött a következő pont: mi a helyzet Jézussal? De hiszen Ő az életem királya, hogy is tudnak ilyen gondolatok az eszembe jutni! Vádoltam magam, ki nem mondtam volna, Jézus előtt is csak sírtam, hogy hogy tarthatok még itt... mi történik? Nem értettem, s azt éreztem, hogy ennyire hűtlen nem lehetek, mert ezt kibírni sem lehet...:(
De kimondani nem mertem, hogy mi is játszódik le bennem. Szégyelltem.
Pár napja, egy gyónásban elmondtam a pap bácsinak. Elküldött könyvesboltba, hogy nézzek utána:P. Nagyon élveztem az ötletet, olvasni szeretek, hát nagy boldogan el is mentem:). Vettem is valamiket, de végül az argumentatív könyv helyett végül egy művész leányzónak a történetét vettem meg, és egy pici könyvecskét Jézusról. Az első könyv azért érdekes, mert pár nappal előtte mondtam Istennek, hogy azt hiszem nekem el kell olvasni egy ilyesmit, mert az elméletem kezd felgyűlni, anélkül, hogy alkalmazni tudnám a dolgokat. Kellene egy példa... Hát kaptam:P.
De most jön az érdekesebb része a dolognak:
Tegnap szomorú voltam, pakolgattam, s miközben dobáltam a dolgokat a dobozva, ez került a kezembe: "Történelmi személy-e Jézus?Isten-e Jézus Krisztus?"... elképesztő volt... ugyanazok a kérdések, amik a fejemben voltak. És az én könyvecském volt! A saját könyvem, értitek ezt?! Nem is tudtam róla, hogy van nekem ilyenem, arról aztán pláne nem, hogy Kolozsváron van, a szobámban, valami papírok között.

Igazából nem is kérdésemen van a hangsúly. Már egy ideje tudom, hogy kicsoda Jézus, és hogy nemcsak hogy élt, hanem most is él, és azt is tudom, hogy én is azért élek, s azért is fogok élni, mert Ő értem meghalt:). Tudtam. Mégis beleült egy gondolat a fejembe, és kínozott, hogy hát én milyen bizonyítékot tudok erre... stb-stb... S ezt a hangot nem tudtam én elhallgattani. Amíg pedig Isten előtt sem mertem ezt beismerni, addig nem történt semmi. Amikor viszont végre kimondtam, akkor Ő adott egy könyvet a kezembe, válaszokkal. Nem szidott meg, nem tagadott ki, nem mondta, hogy hogyan lehetek ennyire hitetlen azok után, amiket eddig mutatott... Pedig oka az lett volna rendesen.
De nem, hanem kezembe adott egy könyvecskét, aminek a kérdései nem megközelítik az enyémeket, hanem ugyanazok. A könyv több kérdést vesz át, ugyanabban a sorrendben, ahogyan az én fejemben álltak össze. És bizonyítja mindegyiket. És végre tények:).

Nem vagyok rá büszke, hogy bizonyítani kellett ezt most. Viszont megéreztem, hogy Isten mennyire hatalmas, és mennyire szeretné, hogy Vele járjunk, és hogy megismerjük Őt. Úgy mentem eléje, mint aki belehal a saját kérdésébe... s Ő felemelt, és válaszokat adott.

Egyszer még éltem meg ezt Vele, kb egy évvel ezelőtt. Akkor 22 év alatt felgyűlt kérdéseimet osztottam meg Vele, amiket szintén nem mertem sem megfogalmazni, sem kimondani előtte, mert úgy gondoltam, hogy az is bűn., hogy egyáltalán eszembe jut..
De... azt hiszem, hogy ha egészen őszintén eléje visszük, s az a dolog valóban elválaszt minket Tőle, akkor nem késik válaszolni.

Elképesztő.
És akkor megint az én kedvenc igém:
"Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé".(2Kor 12,9) :)

Egyébként mostanában kicsit nehezen veszek néhány dolgot, de amikor tegnap Isten ilyen keményen válaszolt erre a kérdésemre, akkor abban is megerősített, hogy komolyan vesz!:) Nagyon komolyan veszi a fájdalmamat, a nehézségeket, a kérdéseket... az életemet...
Komolyan, de nagyon meglepikkel dúsan is:P:).
Én azt szoktam mondani, hogy nagyon aranyos:P:). Most mondd azt, hogy nem:P:P:)!

Pörgős éjszaka:)

Ha éjjel tanulok, mindig pörgős dalokat hallgatok közben, hogy ébren tartsanak. De amúgy is szeretem őket:P. Gondoltam megosztok veletek párat a  kedvenceim közül. Egy ige is eszembe juttott közben:

"Nappal kegyességét küldi nekem az Úr, s éjjel neki szól énekem: imádkozom éltem Istenéhez." (Zsolt 42, 9) 

Hát így legyen:).

Hillsong Kids. Igen, ilyen gyerek dalos:), de én szeretem:P. 

Most jöjjön egy vidám, s szintén pörgős dal, ezúttal magyarul. Erre igazából nagyon táncolnék is, ha lenne kivel:P.

És akkor ma még egy... ez kevésbé vidám, viszont gyönyörű... és az egyik kedvenc dalom. Amikor szomorú vagyok, amikor azt érzem, hogy ez most nem megy, amikor igazából senki se tud segíteni, olyankor szoktam betenni ezt a dalt. Szerintem elképesztő erő van ebben a dícséretben... Ha nem érted a szövegét, érdemes lefordítani...

u.i. Nagyon szerettem volna Gável dalokat is betenni... azok közül rengeteg kedvencem van. Sajnos youtube-on keveset találtam meg, de itt van kettő ízelítőnek:

Ja, és július elején lesz Gável koncert Szovátán:). (Bővebb infók: http://valtsiranyt.ro/programok.php)

El tudnám képzelni, hogy én is ott legyek:D... hátha:).

Kapsz egy képet rólam...

Ismerős lehet páratoknak a Bikini dal: "kapsz egy képet rólam"... "mindig nézheted, szét is tépheted"...
Hát ennyi. Adok egy képet, te meg elfogadod. Miért nem érdekel, hogy mi van mögötte?! Miért nem akarom megosztani a lényeget? Menne ez egyáltalán? Csak egy kép... de "mindig nézheted"...

Valahogy most éppen elegem lett a képekből. Miért ilyen nehéz magamat átadni? Miért nem érted, amit mondok? Egy képpel maradsz csak, azt aztán kiteszed a falra, vagy bedobod a kukába... De hol vagyok már én?
Ha ismernél, sem a falon nem lógnék, és talán a kukában sem végezném... Hát hol? Nem tudom... talán a szívedben... talán... úgy igazán...

Hát kapsz egy képet rólam... "mindig nézheted, de szét is tépheted.."
Az utóbbiért most hálás tudnék lenni...

Cím(zés) nélkül...

Ezeregyszer letagadom. Aztán este, fogmosáskor szembenézek magammal a tükörben. Elkerülhetetlen véletlen.

Pontosan tudom, hogy igaza volt. Legalább most, legalább magam előtt merjem végre kimondani!
Milyen dühös is vagyok! Mérges és haragos! Ismételgetem magamnak nagy erővel, és bújtogatással, de annak, aki szembe néz velem, nem lehet hazudni. Már nem is akarok. Elnyomni sem...
Szomorúság... igen, csalódás... hiány... és olyan többlet, amitől szaladnék messzire...

A forgatókönyv nem új. Tudjuk jól: a végén úgyis maradok majd. Hajlongások közepette fogom begyűjteni a virágokat. De ne ugorjunk olyan előre... addig még van pár őszinte jelenet, arról, aki valóban vagyok.

Nézek. Figyelek. "Köszönöm-köszönöm", aztán mosoly és végül a taps. Miközben tapsolok, keresek valakit, aki megértett akár csak egy kicsit is abból, amit eljátszodtam. Egyetlen egy tekintet, amiből tudni fogom, hogy nem volt hiába... De mégse lehet ekkora felelősséget a néző nyakába varrni. Igaz.

Felállok hát és állva tapsolok. Talán mégis megtettem. Ezúttal talán sikerült...
A színpad tombol: Vissza-vissza!

Beleteszem a fogkefét a pohárba. Csalódni, fájni és mindezt megengedni... És valahogy mégiscsak rendben van ez most. Bevallom, s mosolygok. Őszintén:).

Igen, azt hiszem megvagyok:P.

élet a halálon innen:)

Felismerésre felismerés:P. Ez az, ami a leginkább tudná jellemezni a legutóbbi időszakomat. Február óta Isten olyan különös módon hív magához, szól, üzen és tanít, hogy nem győzök rácsodálkozni és válaszolni...

Olyan hihetetlen... Ha tudnám hogyan, kiáltanám a világban! Micsodát? Hát azt, hogy éljenek! Azt, hogy van élet! Van több annál, ami látszik... van több a szomorúságban is a szomorúságnál:)... van élet a halálon túl is, de ami nekem sokszor sokkal többet mond: a halálon innen is van!:P:)

Sokszor eszembe jut Pál... azt hiszem egy ideje ő a példaképem... Pál üldözte Jézust... teljes erejéből... arra szánta az életét. Amikor Jézus végre megszólította, az élete teljes fordulatot vett, és az, aki egyik nap üldözte, azután jeljes erejével hirdette Őt. Azoknak, akik nem volt, ahogy halljanak Róla, azért hogy életük legyen:). Odaszánta Pál az életét, s bármilyen nehéz is volt, Isten megáldotta. Nem csak az övét, hanem ezrek életét, általa... olyan ezrekét, akiknek sose lett volna esélyük...

Hm... hát én is ezt szeretném:P. Élni:). És kiáltani, hogy van élet:). Van Jézus:P:). Persze, hogy ez nem mindig ilyen happy és egyszerű... de... már nem bánom, csak Vele csinálhassam végig. Lehet ezt érteni?! Talán csak vágyni rá, és megélni lehet... azt hiszem értem Isten milyen ajándékokról beszélt nekem 5 évvel ezelőtt...

És akkor egy gyönyörű dal, amit ma este fedeztem fel: 

Holnap vizsga. A hétvégén pedig kihagytam egyet, helyette Lelkigondozói kurzusra mentem, segítgetni. Jó vagy rossz döntések... Az érdekes az, hogy hiszem, hogy Istennel nem tudom igazán elrontani. Hatalmasabb, mint az én rossz döntéseim. De jó is nekem:P:).

u.i. A  hétvégén az egyik srác úgy fejezte be a tanuságtételét: >>Ő tudja, hogy Isten mindenkit szeret, de a hétvége után, most azt érzi, hogy Isten Őt sokkal jobban szereti, mint bárkit a világon.<< :) 

Hát ilyen hétvégén voltam segíteni. Nagyon klassz látni, hogy Isten használ abban is, hogy másokat megszeretgessen:). És látni a csodáit... magamban, másokban... :) azokban, akiknek régebb figyelem az életét, próbálkozom, s akkor most látom, hogy megtörtént... és nem miattam:)... 

Hm... szóval vágyhatsz Rá te is:)! Hívd, kérd, és kívánom, hogy te is tapasztald! Én is annyira szeretném még... sosem elég:"> :P :)!

Mt 6, 33

"Ti keressétek előbb Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá."

Házat...:P ruhát...:P pénzt...:P valakit... a nagy őt:P... családot... gyerekeket... hm... áldást... életet:)...

Hát na...:P Próbálkozom:)... nem megy... s akkor? s akkor kezdem előlről...:P
Igazából egyáltalán nem könnyű, de... Azt hiszem azért dob fel ez az egy mondat, mert bízom, s még jobban bízni akarok Abban, Aki nekem mindent jelent... egyre inkább mindent:).
Abban biztos vagyok, hogy amit nekem készít, az valami nagyon klassz lesz:P. Igen:P. És... hát én kérem a Szentlelket, hogy minden nap adjon erőt, hitet és bizalmat, hogy ne a félelmeim vezessenek, ne az, hogy "hm, de XY milyen szimpi", ne az, hogy "óóó, úgyse...", ne az, hogy "mit kellene csinálnom...", ne az, hogy "pont engem, aki ez se, az se, amaz se..." hanem? Hanem az a szabadság, amit néha meg is érzek Istenben: hogy minden, de tényleg minden a legnagyobb rendben lesz, mert Neki van rá gondja!:)
Nem is tudom hogy szerethet ennyire... Tényleg nem:)!

Júdásod vagy Pétered?!

Megfogott. Nem mindennel értek egyet, de azt hiszem minden sora elgondolkoztatott. Csak olvasd...

Nem a teljes pohár (Reményik Sándor)

Uram Jézusom, jaj, én nem tudom: 

Júdásod vagyok-e vagy Pétered

(Jaj, csak a gyávaságban Pétered...) 

Vagy egy a farizeusok közül,

Ki üres életének nem örül

S kiontja mégis újból véredet

S hazudik újból minden új napon. 

Vagy jobbik esetben Pilátusod 

Vagyok, ki mossa hűvösen kezét 

És véli: kívül áll a dolgokon.

Vagy vagyok még jobb: éjféli beszéd: 

Nikodémus éjféli surranása -

Félig szégyelli és félig imádja 

Titokban fölkeresett Mesterét.

Vagy ennél is jobb vagyok, úgy lehet: 

Én, József, az arimathiai,

Ki kertjében ad temető-helyet. 

(Adhatott volna vajjon egyebet?)

S tovább: Tamás, talán Tamás vagyok, 

Aki csak akkor hisz, ha lát s tapint,

S hálásan csak a dicsőült sebekből

Vonja vissza fekete ujjait. 

Legeslegjobb mégis akkor vagyok; 

Ha felbúgok: hiszek hitetlenül - -

Uram, Jézus, légy segítségemül!!

Akárki legyek én ezek közül:

- S bizony mondom, hogy mindenik vagyok -

A többiekkel összefogódzkodva,

Szörnyű kórusban feléd jajdulok: 

Uram, Jézus, mennytől a pokolig

S pokoltól mennyig ívelt szenvedésed, 

És megkóstoltál ecetet s epét - -

De egyet mégsem: azt, hogy mi a vétek!! 

Azt is, hogyne - ahogy egy Isten kóstol, 

Ki a fekélyre csókkal rálehel,

De nem úgy, Uram, nem azzal az ízzel, 

Mint ki a bűnt maga követte el!!

És nézi némán és kővé-meredten, 

Borzadva, vagy már érzéketlenül, 

Bűnből hogy lesz bűn gomba-szaporán: 

Egy félrecsúszás ezer újat szül. 

Üvöltene: hogy jutottam ide?? 

Újjászületni: hova, meddig menjek?

És forgolódik verejtékes ágyán: 

Bűnösnek higyje magát, vagy betegnek? 

(Jaj Orvos, Orvos kéne bármelyiknek!) 

Kutatja kínnal átkát önmagában -

Majd vadul nekivág a végtelennek. 

Megelevenül sziszegő kígyókkal, 

Rémekkel népes lesz a bűn-bozót, 

Rátekerőznek a megfulladóra - -

S már a jóakarat is átkozott! 

A szeretet is kár-tevő csupán,

Romlás már minden lépés, mozdulás -

A bánat engesztelő kenetéből

Dühöngés lesz: a Teremtő hibás!!

Mért így alkotott: gyenge-nyomorultnak? 

Vagy mért nem adott tiszta szenvedést? 

Mért engedte, hogy a fertőbe hulljak?!

Uram, mindezek Tetőled elmultak. 

A Pohár alján a végső üröm 

Elmult tetőled és megkímélődtél, 

Átmentél tisztán a földi tüzön.

Te nem árultál el senkit soha, 

Te soha senkit nem tagadtál meg, 

Nem hazudtál és Tehozzád a szenny 

Még gondolatban sem férkőzhetett. 

Szentül álltál és kívül a világon,

S hidegen mégsem vontad ki magad, 

Bíráidra Te emelt fővel néztél

S nem titkoltad világosságodat. 

Vissza-fogtad az érted fogott fegyvert: 

Fogtak-e fegyvert szentebb ügy nevébe?! 

(Egy intésedbe került volna csak

A Birodalom megsemmisítése!!)

De Neked nem kellett a mások vére. 

És hinni, hinni könnyű volt Neked: 

Te s az Atya egy voltatok bizony -

Akkor is, amikor pokolra szálltál, 

Tudtad: megdicsőülsz harmadnapon. 

Uram, rettentő szenvedéseidnek 

Teljéből Isten törölt egy vonást: 

Nem ismerted az ember-őrülést, 

Nem ismerted a lelkifurdalást.

Nem érezted Te, hegytetőkön-járó: 

Mily örvény-húzású az ingovány, 

A láp virága mily kívánatos,

A lidérc milyen kék-lángú talány. 

Még a kísértésed is lelki volt, 

Még a sátán is a csúcsokra vitt,

Nem ismerted, nem ismerted Uram 

A szív leggyilkosabb gyötrelmeit. 

Megaláztak, megköpdöstek, Uram, 

Ahogy embert e földön csak lehet, 

De Benned mártír-mámor muzsikált 

Emberfölöttin: Nem érdemled meg!! 

Uram, Tetőled mégis csak elmúlott 

A Pohár alján a végső üröm,

Nem hajtottad fel a teljes pohárt: 

Átmentél tisztán a földi tüzön.