Közel sem teljes kép, mégis...

És képzeljétek... ez egy igaz történet...

u.i.
Nem vagyok az amerikai történetek nagy rajongója... de az életé és Istené igen!:)
Így fogadd ezt:)!

Kérdéses kérdések...

Mindig mindent valamiért?
Olyan nincs, hogy önzetlenség?
Olyan nincs, hogy csak úgy?
Olyan nincs, hogy ne várjunk semmit?
Olyan nincs, hogy elengedjünk? Vagy ha van, most őszintén, tényleg nekünk kell elengedni, vagy mi vagyunk azok, akiknek valaki más kell elengedjen....?

Nem szeretem ezt a számítós világot!!!
És akkor? Ettől másabb lennék? Pont én?

És ilyenkor jönne az, hogy kérlek, bocsáss meg... nekem...

El. S vissza:).

Annyira szaladtam volna. El, messze, valahová, ahol nem vagyok bezárva normák, feladatok, elvárások közé. Ja, ja, tudom, hogy én keresem magamnak...

De Írország összejött:)! S nem tudom leírni, milyen volt... az egy dolog, hogy beleszerettem... de, ami ennél nagyobb: szabad voltam ott, egészen egy hétig:P! Csak figyeltem mindent és mindenkit (magamat is:P) kívülről, és csodáltam, hogy Isten milyen szépeket teremtett:). Az tényleg egy olyan hely, ahol ezt sokáig meg lehet tenni, anélkül, hogy az ember megunná:P... (Talán majd egy beszámolót arról is írok, de ez most fontosabb:P.) Úgy jöttem haza, hogy 1000-rel be voltam pörögve, hogy én ki akarok menni még! Nem tudom most sem, hogy mi az, ami ennyire megfogott... az angol? a táj? a színek? a felhők? a tenger? az ismeretlen? 

Ahogy megérkeztem: munka. Aztán 4 nap Németország... Augsburg. Ökumenikus keresztény konferencia.. Azt vártam, hogy megváltozik az életem! Hogy Isten kijelenti, hogy menjek, hagyjak itt mindent, vagy ha nem ezt, akkor az itthoniakban mond valami bíztatót... vagy csak kifordítja sarkából a világot!... legalább az enyémet...

De nem. Érdekesen jöttem haza. Próbáltam beépíteni az életembe azt a sok csodát (fizikai csodákat is!!), amiket kaptam, láttam és megéltem. Csak Isten tüze hiányzott. S a mutatóujja...

De... tudjátok, most egy héttel minden után... én azt hiszem, hogy megint minden kezd a helyére kerülni:).

Honnan tudom?

Tegnap felvigyáztam egy teremben - tartottam néhány labort ebben a félévben az egyetemen, s az ő vizsgájukon voltam - ... néztem őket, figyeltem, próbáltam segíteni, ha valamit nem értettek, és végig az volt bennem: igen! Ugyanazt a szabadságot éreztem, mint Írországban... álltam, és megint mintha kívülről néztem volna magam és a helyzetem, és azt éreztem, hogy ezt akarom csinálni!

S akkor itt azt értettem meg, hogy szabad bárhol lehetek. Igen, kint is. De itthon is... Ahogy Írországban szabad tudtam lenni, és Németországban már nem annyira - az elvárásaim miatt, úgy lehet, hogy ha mégegyszer kimegyek, már nem ezt fogom kapni.

Ha pedig maradok, és élem az életem, ahogy eddig: lehet megint macskaszorítóban fogom érezni magam... de ha fel tudom fedezni, hogy mi az, amire Isten tényleg hív...

Én hiszem, hogy szabadságot is fog adni hozzá! 

Miért a tanítás? Nem tudom megmagyarázni... csak azt tudom, hogy nem először, de tegnap megint az egész lényem kiabált: igen, igen, ezt akarom!! Feltölt. Lelkesít. Értelmet ad.... szóval juuuj, de szeretem:P!!! 

S akkor most? Nem tudom. Alapos imahadjáratra van először is szükségem:)! Vágyom rá, hogy Jézus többet beszéljen velem... s na, nem nehéz még nekem sem rájönni, hogy elég nehéz, ha én folyton futok és úton vagyok:P.

Kíváncsi vagyok mik a következő lépések...

Minden olyan homályos.

Mégis azt érzem, hogy elindultam... kaptam valami olyan Istenből, ami segít, hogy menjek és ne féljek... Szentlélek? Szerintem igen:P.

Nem látok magam előtt semmit. De látok pár célt a távolban és néha egy-egy tükörbe is belenézek Istennel (duplán jó: látom magamat - azaz sokat tanulok, de meglátom és megsejtek Belőle is valami nagyon különlegeset!!). És Augsburg egy ilyen tükör volt nekem. A tegnapi vizsga is. Az imáim is.

Hm.. és hát...:).. akkor tudom szívből dícsérni Istent, ha meglátom Őt!!!

Hát én látni akarom! Nem csak keresni... nem csak tudni Róla... pláne nem csak beszélni Róla:P...

Szóval ami most jön: figyelni próbálok, bízni abban, hogy amit érzek, látok, azt Ő mutatja, s érzékennyé szeretnék válni a hangjára... Óóóó, s elengedni az aggódást:P.

Mégiscsak az univerzum teremtőjére bíztam az életem, hát nem?!!!!:P :)

De szeretem:D...