Isten tegnap a víziómról beszélt. Tervekről, elhívásról... megint úgy buszoztam, hogy mindenkire mosolyogtam:P. De ma már egyre-másra jöttek a furcsa, nehéz gondolatok, többnyire északi, hideg szelek. Keményen meg kellett állni, hogy ne fújjanak el:P.
Aztán az esti tanításból mintha kiáltottak volna nekem ezek a sorok:
"Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Ezért szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből."
És így folytatódik:
"Legyenek a szívedben ezek az igék, amelyeket ma megparancsolok neked! Beszéld el ezeket fiaidnak! Elmélkedj róluk, ha a házadban ülsz, ha úton jársz, ha lefekszel és ha felkelsz! Kösd őket jelként a kezedre, függeszd azokat a szemeid közé, írd rá őket házad ajtófélfáira és kapuira!" (MTörv 6, 4-8)
Igazából már voltam úgy, hogy szinte eladtam Jézust 1 euróért... ha te ilyet sose csináltál, akkor nem tudod, mennyire fájdalmas, mekkora a szégyen és fájdalom, ami ezt követi... és voltam úgy is, hogy eladtam Őt egy felvillanó kapcsolatért... ami olyan szépnek ígérkezett, és amibe aztán szinte belehaltam... és eladtam sokszor egy-egy ábrándért... néha hazugságért... de mosolyért is... szép szavakért... bókért... hízelgésért...
Hát ki vagyok én? Senki. Semmim sincs, amit Neki adhatnék... semmim sincs, amit odavigyek... egy karcolt, butácska szívem van... de dobog:)! Tőle dobog!:)
És odaállok, és ma úgy döntök - újra, hogy nem, nem adom el! Nem adom el a világ minden kincséért sem! Szeretem!!!
Szóval úgy döntöttem, hogy kiírom... nem a kezemre, nem a szemeim közé, nem csak az ajtómra: hanem jelként, ezt a blogot is megpecsételem vele. Lássa csak a világ:P:)!
Furi? Az. :)
De még valamit tanultam...
a legtöbb vers a szerelemről születik... és a legszebb versek azok a szerelmes versek, amiket Istennek írnak:)!
Akarom! Akarom, hogy az én szívemből is csepegjen a szerelem:P... tartsanak csak az emberek érzelgősnek, bolondnak, vagy akármilyennek:P. Tartsál csak fanatikusnak, mondjad, hogy nem vagyok normális, vagy túl nyílt, jó, rossz... nem számít:). Mert ha tudnád... ha csak sejtenéd, hogy Ő hogy tud szeretni, téged sem érdekelne!
Hát ilyen. Ez vagyok:). Teljesen senki... és mégis... Isten szerelme:).
Csípjetek meg... álmodom?!:P:)
Ja, és egy utolsó gondolat... amikor szerelmesek vagyunk (ezúttal "normális vagyok", mert emberi szerelemre gondolok:P), akkor tudunk kicsit Isten szemeivel látni... hibák, és mindenféle ellenére: elfogadni, akarni, szeretni...:)...
Hát igen... erre a szerelemre is vágyom majd egyszer:).
De... ez lesz majd a hab a tortán, azt hiszem;)).
Még jó, hogy magára sose szerettem a tejszínhabot:P:P:P.
