Kapsz egy képet rólam...

Ismerős lehet páratoknak a Bikini dal: "kapsz egy képet rólam"... "mindig nézheted, szét is tépheted"...
Hát ennyi. Adok egy képet, te meg elfogadod. Miért nem érdekel, hogy mi van mögötte?! Miért nem akarom megosztani a lényeget? Menne ez egyáltalán? Csak egy kép... de "mindig nézheted"...

Valahogy most éppen elegem lett a képekből. Miért ilyen nehéz magamat átadni? Miért nem érted, amit mondok? Egy képpel maradsz csak, azt aztán kiteszed a falra, vagy bedobod a kukába... De hol vagyok már én?
Ha ismernél, sem a falon nem lógnék, és talán a kukában sem végezném... Hát hol? Nem tudom... talán a szívedben... talán... úgy igazán...

Hát kapsz egy képet rólam... "mindig nézheted, de szét is tépheted.."
Az utóbbiért most hálás tudnék lenni...

Cím(zés) nélkül...

Ezeregyszer letagadom. Aztán este, fogmosáskor szembenézek magammal a tükörben. Elkerülhetetlen véletlen.

Pontosan tudom, hogy igaza volt. Legalább most, legalább magam előtt merjem végre kimondani!
Milyen dühös is vagyok! Mérges és haragos! Ismételgetem magamnak nagy erővel, és bújtogatással, de annak, aki szembe néz velem, nem lehet hazudni. Már nem is akarok. Elnyomni sem...
Szomorúság... igen, csalódás... hiány... és olyan többlet, amitől szaladnék messzire...

A forgatókönyv nem új. Tudjuk jól: a végén úgyis maradok majd. Hajlongások közepette fogom begyűjteni a virágokat. De ne ugorjunk olyan előre... addig még van pár őszinte jelenet, arról, aki valóban vagyok.

Nézek. Figyelek. "Köszönöm-köszönöm", aztán mosoly és végül a taps. Miközben tapsolok, keresek valakit, aki megértett akár csak egy kicsit is abból, amit eljátszodtam. Egyetlen egy tekintet, amiből tudni fogom, hogy nem volt hiába... De mégse lehet ekkora felelősséget a néző nyakába varrni. Igaz.

Felállok hát és állva tapsolok. Talán mégis megtettem. Ezúttal talán sikerült...
A színpad tombol: Vissza-vissza!

Beleteszem a fogkefét a pohárba. Csalódni, fájni és mindezt megengedni... És valahogy mégiscsak rendben van ez most. Bevallom, s mosolygok. Őszintén:).

Igen, azt hiszem megvagyok:P.

élet a halálon innen:)

Felismerésre felismerés:P. Ez az, ami a leginkább tudná jellemezni a legutóbbi időszakomat. Február óta Isten olyan különös módon hív magához, szól, üzen és tanít, hogy nem győzök rácsodálkozni és válaszolni...

Olyan hihetetlen... Ha tudnám hogyan, kiáltanám a világban! Micsodát? Hát azt, hogy éljenek! Azt, hogy van élet! Van több annál, ami látszik... van több a szomorúságban is a szomorúságnál:)... van élet a halálon túl is, de ami nekem sokszor sokkal többet mond: a halálon innen is van!:P:)

Sokszor eszembe jut Pál... azt hiszem egy ideje ő a példaképem... Pál üldözte Jézust... teljes erejéből... arra szánta az életét. Amikor Jézus végre megszólította, az élete teljes fordulatot vett, és az, aki egyik nap üldözte, azután jeljes erejével hirdette Őt. Azoknak, akik nem volt, ahogy halljanak Róla, azért hogy életük legyen:). Odaszánta Pál az életét, s bármilyen nehéz is volt, Isten megáldotta. Nem csak az övét, hanem ezrek életét, általa... olyan ezrekét, akiknek sose lett volna esélyük...

Hm... hát én is ezt szeretném:P. Élni:). És kiáltani, hogy van élet:). Van Jézus:P:). Persze, hogy ez nem mindig ilyen happy és egyszerű... de... már nem bánom, csak Vele csinálhassam végig. Lehet ezt érteni?! Talán csak vágyni rá, és megélni lehet... azt hiszem értem Isten milyen ajándékokról beszélt nekem 5 évvel ezelőtt...

És akkor egy gyönyörű dal, amit ma este fedeztem fel: 

Holnap vizsga. A hétvégén pedig kihagytam egyet, helyette Lelkigondozói kurzusra mentem, segítgetni. Jó vagy rossz döntések... Az érdekes az, hogy hiszem, hogy Istennel nem tudom igazán elrontani. Hatalmasabb, mint az én rossz döntéseim. De jó is nekem:P:).

u.i. A  hétvégén az egyik srác úgy fejezte be a tanuságtételét: >>Ő tudja, hogy Isten mindenkit szeret, de a hétvége után, most azt érzi, hogy Isten Őt sokkal jobban szereti, mint bárkit a világon.<< :) 

Hát ilyen hétvégén voltam segíteni. Nagyon klassz látni, hogy Isten használ abban is, hogy másokat megszeretgessen:). És látni a csodáit... magamban, másokban... :) azokban, akiknek régebb figyelem az életét, próbálkozom, s akkor most látom, hogy megtörtént... és nem miattam:)... 

Hm... szóval vágyhatsz Rá te is:)! Hívd, kérd, és kívánom, hogy te is tapasztald! Én is annyira szeretném még... sosem elég:"> :P :)!

Mt 6, 33

"Ti keressétek előbb Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá."

Házat...:P ruhát...:P pénzt...:P valakit... a nagy őt:P... családot... gyerekeket... hm... áldást... életet:)...

Hát na...:P Próbálkozom:)... nem megy... s akkor? s akkor kezdem előlről...:P
Igazából egyáltalán nem könnyű, de... Azt hiszem azért dob fel ez az egy mondat, mert bízom, s még jobban bízni akarok Abban, Aki nekem mindent jelent... egyre inkább mindent:).
Abban biztos vagyok, hogy amit nekem készít, az valami nagyon klassz lesz:P. Igen:P. És... hát én kérem a Szentlelket, hogy minden nap adjon erőt, hitet és bizalmat, hogy ne a félelmeim vezessenek, ne az, hogy "hm, de XY milyen szimpi", ne az, hogy "óóó, úgyse...", ne az, hogy "mit kellene csinálnom...", ne az, hogy "pont engem, aki ez se, az se, amaz se..." hanem? Hanem az a szabadság, amit néha meg is érzek Istenben: hogy minden, de tényleg minden a legnagyobb rendben lesz, mert Neki van rá gondja!:)
Nem is tudom hogy szerethet ennyire... Tényleg nem:)!