szelíden...:)

Néha elgondolom, hogy milyen lenne úgy ismerkedni valakivel, hogy semmit se kelljen magamról mesélni... nem elmondani, hogy mit szeretek, mi és ki vagyok, és merre tartok, hogyan élek és mi és ki az aki nagyon fontos számomra, hanem csak venni a levegőt, játszani és repülni, anélkül, hogy egy konkrét tudatos szó elhangzana.
Olyan szelíden megismerni egymást, hogy fel se tűnjön... kitalálni és kifürkészni hogy ki lehet a másik, abból, ahogy jelen van és ahogy játszik:)...

Ez a játszik fura szó... de én tiszta és édi játékra gondolok, örömre, táncra és mosolyokra:).

Lehetne ez egy későbbi tudatos szabadság kezdete, talán... hm...nem tudom, de egy gondolatot megért:P:).

"Én vagyok a segítséged"

A napokban, lefekvés előtt szóltam Istennek, hogy csak egyetlen egy mondatot fogok elolvasni a Bibliából. Csak egyet... Ez olyan magamfajta kérés volt, hogy az az egy mondat által szóljon hozzám kicsit, mert nagyon szükségem van Rá..

Kinyitottam a Bibliám. Nem szoktam kinyitósdit játszani, egy ideje tudom, hogy ez nem varázskönyv, hanem az Úr szava. De most csak hagytam kinyílni.

Egyetlen mondat: "Én vagyok a segítséged.". Megfogott Istennek ez az őszinte figyelme és erőteljes válasza. Nem is akarok én másat, és több mondatot sem! Több mint elég..

Ezzel a gondolattal tettem le a fejemet a párnára... S belegondoltam, hogy Isten mennyire nagylelkű is. Ő mondja nekem, hogy Ő az én segítségem... Ő segít nekem megvalósítani az én terveimet... s akkor ott éreztem, hogy ennek nem így kellene lennie! Én akarok az Ő kicsi segítsége lenni, az Ő kicsi eszköze, én akarok Neki segíteni az Ő céljainak a megvalósításában! 

"Én vagyok a segítséged" - mondtam én is.

De ma megintcsak úgy írom ezt a pár sort, hogy az én segítségembe, azaz újra Belé kapaszkodom erősen, hogy ez az időnként rámtörő magány, tehetetlenség, gyengeség és néha a felfúvalkodás ne vegyenek erőt rajtam. Már tudom, hogy mikor tartok ott, hogy éppen kötöm az alkut az önsajnálattal.. 

De azt hiszem ez közös jelszavunk lesz egy ideig az én hatalmas és szerető Istenemmel: "Én vagyok a segítséged"! Megpróbálom túlharsogni, de valójában végtelenül jól esik, hogy Őt ebben sem lehet...:)

Szeretem:D

...azért járok 20 centivel a föld fölött, mert Jézus a szívembe költözött:)!!!

Ez a szabadság...:)...

Feldob. Szeretem:). S olyan igaz...

Pár napja befejeztem a Jonit. Tudjátok, a mozgássérült lány... Férjhez ment:P. Élvezem, ahogy Isten tényleg a kicsiket választja, hogy sok ezer embernek bátorítást adjon, Jézust, célt, értelmet, életet... Én is egy vagyok azok közül, akik részben Jonitól tanultak meg élni - járni:D:P..

És csak azt szeretném, ha Jézus átvilágítana rajtam is, sugározna, és Őt vinném mindenhova:D.. Vagy fordítva:P, Ő vinne mindig magával:P:)!

"Elszakadtunk a Földtől és repülünk,

Nem mondunk már ki szavakat, csak nevetünk, 

Éreztük mindig, hogy lennie kell, valahol,

Most értünk jött el az Úr és végtelen zene szól".

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de néha különösen is várom, hogy Jézus eljöjjön másodszor is:D!! Csak szeretném, ha ott lehetnék és nézhetném... szeretném, ha térdre hullanék ellőtte, és csak csodálnám... aztán felállnék, és úgy ujjonganék!! Teljes erőmből, szívemből és elmémből!:) Sok-sok emberrel egyszerre, hogy újra itt van, újra itt van Jézus, és nincsenek rá szavak, hogy milyen klassz ez:D... várom:)! tudom, hogy végtelen öröm lesz a szívemben:)!

És mégis... ha arra gondolok, hogy ez a találkozás a végső elszámolás ideje is lesz... Tudom, hogy én is csak Isten irgalmából állhatok meg előtte. Csak azért, mert Jézus meghalt minden bűnömért, hogy ne azt kapjam, amit érdemelnék... De amikor embereket látok, akik Jézusnak ezt a hatalmas ajándékát nem fogadják el... akiknek mindegy, akik nem hisznek Istenben, akik bűnben élnek, nem boldogok, és az utolsó nap sem a boldogságot fogja hozni számukra, hanem amit tényleg érdemelnek...:(... És a bűn zsoldja: a halál. Hányszor elmondja a Szentírás is... de minket nem érdekel... És ha nem érdekel, akkor tényleg hiába halt meg Jézus! Számodra, legalábbis, aki nem kérsz az áldozatából: hiába... :(... 

Szomorú vagyok, mikor ezt látom. S nem kell messze menni... Sokszor összeszorul a szívem, amikor szétnézek a családomban... Tudom, hogy Isten küld, de nem vagyok jó hírnök, és lassan haladunk...

Fáj, amikor elképesztően különleges, sokszor nagyon tehetséges embereket látok, ahogy eldobják/elisszák/eljátszák az életüket.. s aztán jönnek a semminek sincs értelme gondolatok... és megintcsak hiába halt meg Jézus...

Sokszor, amikor fáj, csak kapaszkodni s kiáltani tudok, hogy Jézus, én akarom, hogy lenyúlj értem, akarom, hogy megváltoztasd az életem, és Ő lenyúl s megteszi. Ahogy akkor mindent megtett a kereszten is.

Sokszor, a csendben, sétákban... velem van és mosolygásra késztet:D... És ilyenkor megértem, hogy Isten mennyire jelen van mindig és mindenhol, csak mi a "biztonság kedvéért" feltesszük a napszemüvegünk..:P 

Isten:)...? Szentlélek...? Jézus? 

Csodálom. Szeretem...:D