Elkezdődött. És én semmit se tehettem ellene. Néztem, ahogy a napok elfogynak, aztan egy újabb sorozat kockái peregnek előttem. Kolozsvár. Valahol talán a kedvenc sorozatom...
1.Kocka
Augusztus vége. Isten hazacsalt egy táborból. Más terveim voltak, s nem értettem, hogy miért kell pont ez, de kivételesen hallgattam Rá. Segíteni hívtak egy programra. Részletek.
A templomban voltam, éppen nagy lelkesen indultam neki egy beszélgetésnek. A fiú el akarta venni a táskámat. Nehéz volt. Éppen mosolyogtam, és ellenkeztem, amikor megláttam...
Nem kaptam levegőt. Kiszaladtam a templomból. Az előtérig jutottam. Álltam és azt éreztem, hogy én most valójában nem vagyok itt. Illúzió. Visszamentem a templomba, egészen hátra... A következő pillanatokban semmi lényeges nem történt, és mégis megvolt minden, aminek meg kellett lennie: könnyek, talán tényleg azért, hogy tisztára mossák a szemem, s újra lássak, kezek, arcok és szavak: szeretgettek, vigasztaltak, lázadás, fájdalom, harag, és erős szorítás, egy olyan marokból, ahonnan csak a váz kerül ki épen.
A dobozom... vissza kellett adni a dobozom... megláttam a gazdáját, összeszorítottam a fogam, és előrementem. Újabb tisztulási folyamat, azt hiszem. Pörögtek az arcomon, aztán egy mondatos magyarázat, újabb könnyek, és hatalmas ölelés. Ott állt velem szemben egy ember, aki nem ismert, akinek hazajöttem segíteni, s aki most vigasztal, és imádkozik felettem. Csak sírtam ahogy ölelt, és nem győztem megköszönni Istennek, hogy hozzám küldte őt... Visszamentem hátulra, vigyázva, hogy ne nézzek túlságosan jobbra...
Amikor újra előre néztem, még láttam, ahogy az az ember, akit Isten akkor hozzám küldött, térden imádkozik, összekulcsolt kezekkel, a fejét a kezeire hajtva. Tudtam, hogy értem kiállt most. Tudtam, hogy értem szól az imája. Tudtam, hogy olyan közel van hozzám abban a pillanatban, és bár csak egy mondatot hallott, mégis pontosan tudja, érzi és érti azt a fájdalmat ami bennem van. És csak miattam tovább térdel és kiabál...
2.Kocka
"De szép a fülcsid!"-mondja valaki, mire én finoman megtapogatom, hogy rájöjjek éppen melyik is van rajtam. Hazaérek. Haza, értsd: egy barátságos szobácska, ahol azóta is csövelek, nagyon kedves emberkékkel. Lenyomom a kilincset, belépek, aztán behúzom az ajtót. Szembenézek magammal. Nem tart többet az egész pár másodpercnél, de arra elég, hogy átfusson a gondolat a fejemben: "igen, van pár fülcsim, de olyan édik, még mindig tudnék örülni párnak:)". Elhessegetem a buta gondolatot, és a következő percben már a szobatársam ágya mellett ülök, aki felugrik, levesz az ágyamról egy pici becsomagolt ajándékocskát, és átnyújtja. Állok, nem értem, de kiderül, hogy meg akart lepni. Pont most. Elkezdem bontani. Óvatosan, amikor meglátom: kicsi, aranyos, kék, virágos fülcsi:).
Létezik, hogy Isten még a legtitkosabb gondolataimat is olvassa?S létezik, hogy a legkisebb vágyaimat is ilyen aktuális meglepikkel váltja valóra?
Mosolyogva, s kicsit szerelmesen alszom el:)..
3.Kocka
Belépek órára. Ciki picit a helyzet. Hamar kivágom magam egy köszönéssel, azzal próbálom az egész órát úgy végigcsinálni, mintha minden a legtermészetesebb lenne. Persze nem működik. Óra végén megbeszéljük. Elkerül a projekt órám a mécses időpontjáról (csak nekem:P), és egy állásajánlatot kapok.
Mosolygok és repülök le a republici-n, fel a felső terembe, mert ismét és nagyon megszeretgettek:).
4.Kocka (különosen annak dedikálva, aki 'olvassa a blogomat:P')
Péntek este. Átlagosnak indul. Egy nagy cipekedés vár még rám, de nem gondolok előre. Isten valahogy kirendeli.
Buszmegálló. Olyan hideg van :). Eltévedünk, és megment minket a modern technologia:P (GPS-szel találunk ki a blokkok közül:P). Játszótér:D. Nem mindenki fér bele a csúszdába:P. Megnőttünk:). Lakáslátogatás. Cipekedés. Tesólátogatás.
És kacagok... sokat-sokat, és nagyszerűen érzem magam:). Mindenféle gondolat jár a fejemben, sétálok, és valahogy minden olyan rendben van. Nem tudom mi lesz, mi volt, de most és itt, valahogy mindennek van értelme, és kezdek érezni valamit abból a derűből, amit csak Isten adhat :).
Fáj a hasam is a sok kacagástól, talán már a szám is félreáll. Megyek felfele a lépcsőn és köszönöm:).
5.Kocka
Homályos. Azt hiszem benne vagyok. De csak egy sejtés. Talán még nincs előhivatva. Várom már. Még mindig félek, de Isten csodálatos:)!
