Ha azt várod az emberektől, hogy elmondják, hogy miért nem működik ez vagy az, miért nem sikerült ezt vagy azt elérni, vagy arra vagy éppen kíváncsi, hogy mi a gond veled... tedd csak fel nyugodtan ezeket a kérdéseket, és biztosan kapsz majd választ is rájuk. Nem is egyet:). Mindenki nagyon segítőkészen megpróbálja majd megfogalmazni a legfontosabbakat, amiken ha változtatnál, biztosan sokkal jobban menne minden. Valószínű annyi ötletük lesz, hogy csak győzd befogadni, és talpon maradni utánuk. ;)
Gondolkoztam ezen, hogy miért is akarunk mi mindent és mindenkit megjavítani...
Ott van előttünk egy ember (Aki ugye csodálatos, mert Isten képmása), látjuk benne, hogy miben lehetne másabb, sokkal inkább a kedvünkre való-, vagy szép elképzeléseink vannak arról is, hogy csupán csak a maga érdekében miben kellene egy kicsit alakulnia (na, hát nem sokat, csak egy egészet kicsit)... és már mondjuk is a receptet. Jaaaj, hogy van-e jogunk receptet írni, vagy esetleg kérték-e? De hát a másik fél érdeke! De hát csak jót akarok, csak gyógyítani, csak segíteni! (És persze az én tiszta, ép, és teljesen egészséges szemem és lényem pontosan látja és meg is tudja fogalmazni a probléma okát és miértjét...)
Vannak ennek keresztény változatai is. Amikor az "igazság" ismeretében jövünk, természetesen Jézus nevében, és ütögetjük kupán a körülöttünk levőket, ha nem járnak a "helyes" úton, mert hiszen mi Jézussal járva a világ minden dolgáról pontosan tudjuk, hogy helyes-e vagy sem, és a másikról is pontosan tudjuk, hogy mikor tért le az útról, vagy mikor vannak "hatalmas sérülései", amikkel szegény nem tud szembeszállni, ezért ránk és a "megjavító, megszerelő szolgáltatásunkra" van szüksége, ismétlem: csakis Jézus indíttatására és nevében.
Mindkét megközelítés eredménye egy kemény munka beütemezése, fél éves, de talán 5 éves tervet is javaslunk, segítünk talán kidolgozni is, és hajrá: elkezdődhetnek a javítási munkálatok, melynek eredményeképpen egy jobban vagy kevésbé kikupált "új ember"-t látunk magunk előtt.
Ez az új teremtény talán sikeresen levetkőzte egy részét az előző viselkedésformáinak annak reményében, hogy végre átléphet az "egészségesek" közé, és nem fognak annyian dolgozni rajta. Hogy a probléma lényege megoldódott-e vagy sem: a következő kérdésnél biztosan lesznek majd újabb válaszok, és lesznek majd lelkes jelentkezők is, akik önkéntesen akár nyomban neki is fognak a javításnak! Csakis érted, hogy neked jobb legyen...
És valóban. Jobb neked. Az előző munkacsoport már egyre jobban szeret, hiszen annyi munkáját fektette beléd, és egyre tisztábban mutatod az ő tervüket. És igen, milyen sokan vannak még, akik ugyanezt az elfogadást mutatják, csak egy kis toldásra lenne még szükséged előtte itt meg ott, de az hamar meglesz, és akkor majd közéjük illesz! Ó, és azokról a problémákról még nem is beszéltünk, amikből kiindultunk. Jaaaj, nem, nem oldódtak meg teljesen, viszont már egy egész sereg ember támogat és jelenti ki kétségek nélkül: a dologban te már megtettél minden tőled telhetőt, ez már nem a te hibád, nem a te felelősséged, moshatod kezeidet.
Torzítottam és túloztam, persze. Nem azt akarom mondani, hogy nem segíthetek és hogy ne segítsetek. És azt sem, hogy nincsenek dolgok, amikről Jézus tisztán beszél, és amiben egy kereszténynek állást kell foglalnia. Vannak.
Viszont egy olyan nap után, amikor engem is többen próbáltak megszerelni... valahogy megértettem, hogy én csak arra vágyom, hogy szeressetek! Így, hogy vannak dolgok, amik kicsit zörögnek bennem. Így, hogy ez-az nem működik. Így, hogy a problémának bizony én is oka vagyok. Így, hogy segítséget kérek, de... igazából tőled nem megoldást, hanem figyelmet, elfogadást és szeretetet várok.
De kérlek, ha ezt a bejegyzést olvasod is... ne keress fel, és ne mondd el, hogy mennyire szeretsz. :) Nem nagyon hatna. :P Csak nézz szét, és mihelyt meglátod az első embert, akit megjavítanál, kezd el úgy szeretni, ahogy előtte még soha! "Az igazi szeretet az, ha valaki életét adja barátaiért"...
Isten szeretetének és elfogadásának nincsenek feltételei. Kb. 7 éve tanulom ezt már, és gyakran még mindig azt hiszem, hogy ha időnként befekszem a kés alá, ha újrafestenek, vagy ha hagyom, hogy megszorítsanak 1-2 csavart, akkor igen, akkor Isten is jobban szeret majd, hiszen szebb vagyok, jobb és használhatóbb.
De ez butaság. Hazugság. Az élet Ura engem sosem tudna jobban szeretni, mint ebben a pillanatban. Téged sem. Már hallottam párszor, de azt hiszem megérteni még mindig nehéz: hogyan engedheti valaki, hogy meghalljon a fia, azért a rosszért amit én tettem? Hogy vállalhatja más magára azt, ami nekem járna? Miért nem engem javított meg Isten, és mondta azt, hogy nézd: ez jár azért ahogy éltél: kereszt és halál, Jézusnak pedig hozzád semmi köze, hiszen ő jó volt és tiszta!!! - Számomra ez felfoghatatlan. Ad, és nem kér cserébe semmit.
Az Egyetlen, aki meg tudna javítani, de Ő ehelyett inkább azt csodálja, ami működik. Bennem. Benned. :) Mellette elhiszem, hogy minden a helyén van, és még azt is elhiszem, hogy szép vagyok. :P Fontos. :P
Az életem Ura maga a türelem. A jóság. A szabadság. A szeretet.
És csodák csodája... ebben a szeretetben és elfogadásban egyszer csak észreveszem, hogy valahogy megszorult az a néhány laza csavar. Jééé... már nincs is a kerekekben az a nyolcas. ;)) Óóóóó, és láttad, láttad? Csak egy pillanatra, de igaz, hogy felrepültem?:P:)
Erre szeretnék figyelni. Szeretni téged, azért, aki vagy. Hagyni, hogy szeress, azért, aki meg én vagyok.
És én hiszem, hogy ez a szeretet lesz az, ami mindkettőnket megjavít. :P
.jpg)
Néhányan kérdik, hogy beszélek-e vele. Néha megszólítom, hogy "Apuka...", és a fülembe cseng, hogy "Tessék, édeském...". Ezt hallom. És néha tudom, hogy mi lenne a dolgokra a reakciója. De beszélgetés... hiányzik az az eszmefuttatás, amiket együtt csináltunk. Ahogy röpködtek köztünk a gondolatok. Büszkék voltunk rá, hogy így értettük egymást. Apu mindig azt mondta, hogy az ő észjárását örököltem:P... Fél szavakból értettük egymást. Ő kezdte, én megcsavartam, aztán ő ismét cselezett... és valakin mindig elcsattant a poén. :P Legtöbbször anyu volt az áldozat (aki készségesen vállalta minden alkalommal ezt a szerepet). Apu ropogósakat kacagott, és mi vele. :) Soha senki nem értette a vicceimet úgy, mint ő... És ő mindig nagyon büszke is volt a kicsi (nagy) lányára. :) Én pedig az apukámra... 
.jpg)
