Irracionálisan...

Péntek éjjel eltűnt a pénztárcám. Eltűnt, értsd: otthagytam a vonaton. Észre se vettem, csak másnap 11 fele. Persze nagy ijedség: minden aktám benne volt. Személyi, jogosítvány, a kedvezményes vonat kuponok, buszbérlet, studkönyv, bankkártya... minden, minden...

Letiltattam a bankkártyát. Elkezdtem hívogatni az embereket, hogy mi ilyenkor a teendő, de senkit sem tudtam elérni. Hát vártunk... Már számoltam, hogy ez hány szabadnapot jelent a munkából, hány hazautat, és mennyi-mennyi pénzt...

Nem esett jól, nem hiányzott, de valahogy azt éreztem, hogy ha Isten ezt hagyta, akkor biztosan vezet is majd benne. Picit még azt is éreztem, hogy talán ez egy terve Istennek, hogy újra magához édesgessen, mert az utóbbi időben olyan nehezen tudok leülni Vele... s nem is tudom melyikünknek fáj ez jobban...:(

Szóval ezekben a pillanatokban éreztem, hogy rendben lesz, velem lesz, mégha én megint nem érdemlem meg, akkor is...(Persze tudom, hogy a szeretete nem kiérdemelhető. De egy dolog hogy mi van a fejemben, és egészen más, amit átélek...)

Miközben kerestem az embereket, a messre is beléptem. Volt egy email a postaládámban, de nem néztem meg. Úgy gondoltam, most minden várhat. Csak kb. másfél óra múlva jutottam odáig, hogy már nem volt ötletem, hogy kivel is beszélhetnék, és ráklikkeltem automatikusan a villogó kicsi yahoo-s üzenet ikonra. 

Facebook üzi: "megtaláltam a pénztárcádat a vonaton. ha kolozsváron leszel szólj rám".

Reagálni se tudtam... szinte 12 órával előtte hagytam a vonatban... a vonat elment Szeredától Brassóig, majd vissza Gyergyóig, ott szállt fel a srác, és ő találta meg a pénztárcát... persze pénz nem volt már benne, előtte valaki kivette, de nem dobta el a pénztárcát, és ezután megtalálta a srác, aki vissza is akarta adni... mellesleg... facebook-om is véletlenül van... én hülyeségnek tartottam, de az egyik csoporttársam nemrég csinált nekem egyet...

Anyukám csak ennyit mondott: "Téged szeret a jóIsten...". És én is nagyon éreztem, hogy milyen nagyon szeret, és megint mennyire hatalmas az, ahogy megmutatja... Milyen sok pénztárca tűnt már el, és nem került elő... és Isten az enyémet visszaadta... Ráadásul akkor kaptam meg az emailt, amikor észrevettem, hogy hiányzik... csak nem nyitottam meg, csak másfél óra múlva...

Amit én érzek és éreztem...

Egész múlt héten alig tudtam imázni. Amikor végre sikerült, pár percre, akkor pedig nagyon szégyelltem magam, hogy ennyire tudom én halogatni ezt a találkozást... Lehet, hogy így külső szemmel nem tettem semmi rosszat, de én tudom, hogy igen. S azt éreztem, hogy azt se érdemlem, hogy Isten egyáltalán rám nézzen... és én is hogyan forduljak megint Hozzá, amikor látom, hogy milyen ember vagyok...

És akkor jogosnak éreztem azt is, hogy a pénztárca eltűnt. Mert igen, megérdemlem, hogy valami már ráébresszen újra, hogy Ki a lényeg... és nem bántam, sőt, tudtam, hogy rendben lesz, és akkor... és akkor csak úgy előkerül... És Isten megint megmutatja, hogy az Ő szeretete nem ismer határokat, és a bűn sem szabhat neki gátat... és még én sem...:(

És most...? 

Ma ugyanolyan távol voltam Tőle, mint a múlt héten... És Ő ezt tegnap is nagyon jól tudta, hogy így lesz majd... és mégis megtette... Nincsenek szavaim... 

Valaki úgy szeret engem, ahogy mindig is szerettem volna, hogy szeressen valaki...:(