Szemceruzák

Pár hete elvesztettem valakit. Nem mondhatnám, hogy nagyon közeli volt a kapcsolatunk, mégis megviselt.

Istennel próbáltam helyére tenni a dolgokat, nem elfelejteni a dolgok azon értelmét, amiket nem is régen még Tőle tanultam... Megígértem, hogy dacolni nem fogok. Sem haragudni. Sem kiakadni... Rá nem.
Szóval hallgattam.

Aztán mégis kiborult az a bili. Nem Feléje... hiszen az Úr, az Úr... nem szabad - ismételgettem magamban, s hálás voltam a Szentléleknek minden jelenlétéért. Volt egy pár heves beszélgetésem, persze... még Vele is. De igyekeztem a szívemben a legkevésbé sem szembeszállni azzal, Akit a világon a legjobban szeretek.

Egy egyszerű stand volt. És bennem pedig a kérdés: de akkor minek van értelme és hogyan? Ha ilyen könnyen jön, ami megy, és megy, ami jön...

Akkor láttam meg őket.

Az egyik kék volt... meg rózsaszín és zöld és lila... de a kékbe és a világoskékbe szerettem bele. Finoman kipróbáltam a kezemen őket: tetszik!

És akkor minden dac két darab ceruzára fókuszálódott: megveszem! - döntöttem el.

Mindössze két darab szemceruza volt, amivel hadat üzentem a világnak, magamnak, és az élet értelemnek/értelmetlenségnek. Mintha azt mondtam volna: "ha valóban ennyire instabil és érthetetlen, és bármelyik pillantban itt lehet a PONT, akkor én azért is megveszem ezt a két ceruzát!"...

Isten nézett, és úgy éreztem, hogy mindennek ellenére: megmosolyog. "Micsoda dac és micsoda elégtétel :P" :) - mondta, s én éreztem, ahogy átölel a fájdalmamban, a gyászomban, és tudtam, hogy most nem bánja azt a két, színes szemceruzát... :P