Még hányszor ... ?

Nem akarok több álarcot. Nem akarom eljátszani, hogy erős vagyok és bátor. Nem akarom eljátszani, hogy jó vezető. Nem akarom azt mutatni, hogy tudom, amiről fogalmam sincs. Nem akarom azt mutatni, hogy nem szeretném ha bárki is megértene, miközben arra vágyom, hogy bárcsak létezne valahol valaki aki bár egy kicsit tudja, hogy miről beszélek... És nem akarom mosolyogva végignézni vagy meghallgatni, ahogy elutasítanak.

Időnként sírni akarok. Kiáltani! A gyermek kétségbeesésével... szabadon kifejezni azt, ami öröm és azt, ami fáj! Mint amikor még "őszinte ember voltam, ordítottam s toporzékoltam...". Pont úgy.

Gondoljon csak a világ bátran amit szeretne... nekem magamhoz, és Ahhoz kell hűnek lennem, aki előtt soha egyetlen álarcot sem kellett feltennem, aki akkor is halálosan szeretett, amikor én Rá se néztem...

És mégis... meddig adlak el, Uram? hányszor adlak oda egy szép pillantásért? hányszor adlak oda egy szép bókért? vagy egy kézfogásért?
hát nincs lecke, ami számomra is megtanulható?!

Van egy lecke picivel lennebb. Vajon igaz? Vajon létezik?
Eljön számomra is? és ha el... vajon ez őszinte lesz, vagy csak egy fájdalmakra épített vár?...Örökre bevehetetlen...
Nem tudom, Jézus... nem tudom te hogyan csináltad.

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod,
hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz,
Hogy valóban erős vagy...
És valóban értékes."