Aztán sokáig inkább ciki volt a tükör, a kép, a csinos és a szép.
Én például nem ismertem, és nem tudtam eligazodni abban a világban. Féltem tőle. Megvolt azért, hogy mit szeretek és mit nem, egy pici rendbeszedettségnek lennie kellett, és mindig jól esett (titokban) ha szépnek tudtam érezni magam. De ezt vállalni? Nyílvánosan? Azt már nem. Cikinek éreztem foglalkozni vele, és bevallani, hogy engem is (mint a többi leányzót!) - igenis érdekel. Szívesen néztem azokat a lányokat, akik szépek. Csodáltam őket. De nem voltam "az a fajta", aki erről beszélne, vagy aki esetleg megkérdezné őket, hogy erre ők hogyan figyelnek. És bár anyukám ezermester volt - vele sem beszéltünk sosem a szépítkezésről. Ciki volt. És tabu. Valahogy úgy gondoltam, hogy az okos és komoly emberek (figyeled? - nem nők!) nem állnak le ilyen látszatkérdéseknél... Na és a "szív melege és szépsége" - ami ugye mindig fontosabb bármi másnál. Szóval ilyen és hasonló okok miatt, nálam évtizedekbe telt, amíg be mertem akárcsak magamnak is vallani: igen, én szeretnék szépnek lenni.
- Naaaagyon tetszett Stasi és John Eldrege Elbűvölő című könyve. Ilyesmiről ír. Olvassátok el, ha még nem tettétek. Legalább 10-et vettem már én is ajándékba. :D
A felismerést mindenféle próbálkozás követte. Az egyik kedvencem az volt, amikor eldöntöttem, hogy szoknyára nevelem magam. Bizony! Kiválasztottam egy augusztusi hónapot, amikor bárhova mentem, bármit csináltam: csak szoknyában szabadott. Másztam hegyet, voltam táborban, játszottam "verekedőset". Szoknyában. Meg is szerettem. Mostmár csak az "elég csinos-e" a kérdés, és nem az, hogy fel merem-e venni. Nyáron. A téli szoknyákkal még nem ilyen közeli a kapcsolatunk. :P
Egy másik nagy fordulat: a cipő. Pontosabban: a magassarkú. Amíg kislányként sikerült anyuval egy hatalmas talpú cipőt is beszereztetni (mai napig nem értem, hogy hagyta rávenni magát!), addig nagyobbacskán biza kemény kihívás volt nem lapostalpúban megjelenni. Nem is volt más. Aztán, amikor végre valahára beszereztem a "nagy őt" (nagy volt - valóban), a barátnőm megjegyezte, hogy ez biza nem elég Bernis, és inkább "úú", mint "hű, de klassz". A cipő viszont túlélte, én pedig eldöntöttem: Bernis, nem Bernis, majd hozzászoknak. Hozzá is szoktunk. Mind. Azóta van egy szupermagas gyönyörűm is. Esküvői. Fáj is benne a láb rendesen, de csudaszép! :)
- Apropó: lehet kapni puha betéteket, amiket az elejére meg a sarkára lehet illeszteni - nagyon puhik, pár órával meghosszabítják az elviselhetőséget ;).
Szóval cipő: pipa. :D
A smink. Na, ez bizony hosszú volt. És még mindig tart. :)
De ha csinálunk vmit, csináljunk azért rendesen. És mivel másokért mindig könnyebbnek tűnt, mint magamért... eldöntöttem, hogy szervezek egy női sorozatot, és az első alkalomra meghívok egy stylist-ot. Biztos élmény lesz!
Hát az volt. :) Így jutottam én is el oda, hogy ma már fel merek tenni egy kis pirosítót (olyan szép tud lenni!:), beszereztem egy alapozót, hozzá merek nyúlni a hajamhoz - és vannak további ötleteim a saját magam megszépítésére. Figyelek arra, hogy milyen színeket hordok, milyen alakú ruhákat - és bár kell pénz a szép ruhákhoz, de ha az ember ügyesen kombinál, akkor nincs szükség extra sok holmira, csak néhányra, ami igazán jól áll és összeválogatható.
- Én nagyon sok ötletet merítek Timi blogjából. Nektek is csak ajánlani tudom. Egy alkalommal már Kolozsváron is járt, nekünk nagyon tetszett. Szerintem még fogjuk hívni, kövessétek a Tükröm-tükröm facebook oldalát. ;)
És ez még tényleg csak az utazás eleje.
De képzeljétek! A napokban rábólintottam egy fotózásra is. Egy barátom készített pár képet, neki gyakorlatra, nekem pedig profilképre volt szükségem. De mennyit nyűgöltem előtte! (Hála és köszönet a türelméért.) Féltem. Csúnya leszek. Vagyok.
De végül sikerült. Igaz, még nagyon sután mozgok, és nem tudom hova kell tenni a kezem-lábam, de összességében mégiscsak egy szép élmény volt. Szép élmény, szép képek... és picit mégiscsak szépnek érzi magát az ember. Szépnek éreztem.
A legnagyobb öröm pedig talán az, hogy akármennyire is sikeresek (vagy sem) a képek... ez egy olyan helyzet, ahol olyan könnyű kiszabadulnia a nőnek. Szóval, igen, én repkedtem kicsit. Valahogy így:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése