Napok ota keszulok irni vmit, de nem megy. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi tortenik velem. Probalok ugy tenni, mintha minden rendben lenne, mosolyogni, eljarni ide-oda, probalom elni a latszolag derus es "tarsadalmi" eletem, de ez most hazugsag.
Minden probalkozasom ellenere, valami olyan erzesek es gondolatok jatszanak velem, amikkel nem vagyok kepes szembeszallni. Minden este eldontom, hogy a HOLNAP, a holnap lesz az a nap, amikor ujra elkezdek elni... s aztan megsem.
Egyszeruen nincs eleg erom hozza. Azt gondoltam, hogy ezek tulzasok. Azt hittem, mikor lattam masokat ilyen allapotban, hogy ok nem akarnak szembeszallni es harcolni az eletert. Most makepp latom. Ez nem csak az en harcom. Megis, ha en feladom, akkor elvesztettem a haborut is. Nyerni viszont nem tudok. Kivulrol az lenne a logikus, hogy minden lepes egy kis sikerelmenyt ad, es azutan mar konnyebb a kovetkezo. Ezt en nem igy elem meg. Minden napra uj "tervet" keszitek, hogy legyen valami kulso motivaciom, ami segit a "tulelesben". Amig a terveken gondolkozom, meg latok egy kicsi remenyt, hogy ez majd segithet. Mikor felkel a nap, es erzem a sulyat, minden eromre szuksegem van, hogy nekifogjak, es megtegyem a mar elore eltervezett lepeseket. Nem is mind sikerulnek. Ha viszont megis osszejon... nem erzem az oromet... vegigcsinalom, mert elkezdtem... aztan pedig olyan faradtnak erzem magam, mintha a vilag legnagyobb csatajat vivtam volna meg. Az eredmeny? Ujabb csalodas, magamban, a napban (csak hogy ne hasznaljak olyan nagy szavakat, mint: "az eletben"...), es ujabb semmittevesek sorozata kovetkezik...
Tudom, hogy ennek az idoszaknak vege lesz. Fogalmam sincs hogy jutok el odaig. Nem latok se fenyt, se utat. Megis tudom. Az erzeseim es a gondolataim minden nap elmondjak az ellenkezojet, de annak ellenere, hogy sokszor hiszek nekik, ebben az egyben nem engedek.
Miert?
Mert bar hagyom magam egyre csak tavolodni Istentol, tudom, hogy O figyel ram. Azt is tudom, hogy Jezust ertem kuldte. Azt is tudom, hogy sok-sok embert is kuldott hozzam, hogy erre emlekeztessenek.
Ettol jobban erzem magam? Sajnos most nem. De tudom, hogy jobban fogom erezni magam. Furcsa, hogy ebben ilyen biztos vagyok. De Isten nem "az en istenem", nem egy kitalalt vki... O az egyetlen, aki letezik, elo, hatalmas es igaz Isten, Akivel mar talalkoztam, es minden remenyem az, hogy ujra fogok.
Most ugy igazan csak azt varom, hogy ott legyek Kolozsvaron, elmenjek a felnott kozibe es megkerjek nehany emberket, hogy imadkozzon ertem. Szeretnem ha a Szentlelek ujra erot adna, vigaszt, es igen... eletet...Jezus altal... uj embert, s uj eletet.
Minden probalkozasom ellenere, valami olyan erzesek es gondolatok jatszanak velem, amikkel nem vagyok kepes szembeszallni. Minden este eldontom, hogy a HOLNAP, a holnap lesz az a nap, amikor ujra elkezdek elni... s aztan megsem.
Egyszeruen nincs eleg erom hozza. Azt gondoltam, hogy ezek tulzasok. Azt hittem, mikor lattam masokat ilyen allapotban, hogy ok nem akarnak szembeszallni es harcolni az eletert. Most makepp latom. Ez nem csak az en harcom. Megis, ha en feladom, akkor elvesztettem a haborut is. Nyerni viszont nem tudok. Kivulrol az lenne a logikus, hogy minden lepes egy kis sikerelmenyt ad, es azutan mar konnyebb a kovetkezo. Ezt en nem igy elem meg. Minden napra uj "tervet" keszitek, hogy legyen valami kulso motivaciom, ami segit a "tulelesben". Amig a terveken gondolkozom, meg latok egy kicsi remenyt, hogy ez majd segithet. Mikor felkel a nap, es erzem a sulyat, minden eromre szuksegem van, hogy nekifogjak, es megtegyem a mar elore eltervezett lepeseket. Nem is mind sikerulnek. Ha viszont megis osszejon... nem erzem az oromet... vegigcsinalom, mert elkezdtem... aztan pedig olyan faradtnak erzem magam, mintha a vilag legnagyobb csatajat vivtam volna meg. Az eredmeny? Ujabb csalodas, magamban, a napban (csak hogy ne hasznaljak olyan nagy szavakat, mint: "az eletben"...), es ujabb semmittevesek sorozata kovetkezik...
Tudom, hogy ennek az idoszaknak vege lesz. Fogalmam sincs hogy jutok el odaig. Nem latok se fenyt, se utat. Megis tudom. Az erzeseim es a gondolataim minden nap elmondjak az ellenkezojet, de annak ellenere, hogy sokszor hiszek nekik, ebben az egyben nem engedek.
Miert?
Mert bar hagyom magam egyre csak tavolodni Istentol, tudom, hogy O figyel ram. Azt is tudom, hogy Jezust ertem kuldte. Azt is tudom, hogy sok-sok embert is kuldott hozzam, hogy erre emlekeztessenek.
Ettol jobban erzem magam? Sajnos most nem. De tudom, hogy jobban fogom erezni magam. Furcsa, hogy ebben ilyen biztos vagyok. De Isten nem "az en istenem", nem egy kitalalt vki... O az egyetlen, aki letezik, elo, hatalmas es igaz Isten, Akivel mar talalkoztam, es minden remenyem az, hogy ujra fogok.
Most ugy igazan csak azt varom, hogy ott legyek Kolozsvaron, elmenjek a felnott kozibe es megkerjek nehany emberket, hogy imadkozzon ertem. Szeretnem ha a Szentlelek ujra erot adna, vigaszt, es igen... eletet...Jezus altal... uj embert, s uj eletet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése