Azt hiszem megnyitottam az ajtot.
Elmagyarazom. Tul sok erzes kavargott bennem. Probaltam nevukon nevezni oket, hogy ugy kuldjem el oket minel messzebbre, de nem ismertem csak nagyon kevesuket. Talan a haragot, a duhot, a hianyt, a maganyt... de a tobbit nem... Ok viszont mintha ismertek volna engem, kiszemeltek maguknak, es en barmennyire is probaltam tartani a varamat, ok folyamatosan ostromoltak.
Egy beszelgetes soran valaki azt tanacsolta, hogy egyszeruen engedjem be oket. Ezek csak erzesek. Hagyjam, hogy fajjon. Hagyjam, hogy emlekezzek. Hagyjam, hogy megerezhessem oket.
Nehez volt kinyitni a Bibliat, mert az elso kep, amit benne meglattam: a ket ozike. A kedvencem volt. Gondolkoztam, hogy elrejtsem-e egy doboz melyere, hogy soha tobbet ne kelljen ezt atelnem, vagy adjam meg magam. Sirtam. De nem vettem ki a Bibliabol. Megadtam magam, hagytam, hogy mindenemet atjarja.
Picit pszichologust jatszom magammal. Figyelem, hogy mi tortenik, hogy mennyi ido utan, milyen helyzetek milyen reakciokat valtanak ki.
Ugy dontottem, hogy teret engedek az erzelmeknek is. Beengedem oket az eletembe. Valogatas nelkul. A rosszakat es a jokat is. Ha nem teszem, dorombolnek, es nem hagynak nyugodni. Ha viszont befogadom oket, szetneznek, es sok esetben hamar tavoznak. Megismernek engem, en is oket. Van amelyikukkel egyutt is tudunk elni. Vannak persze egeszen masfelek is. De hamar rajovunk, hogy ez az osszekoltozosdi nem mukodik, es mindig ok azok, akik vegul elmennek.
Persze ez talan azert is van, mert az en hazamnak mar van Ura:).
Egy ideje mar jobbacskan vagyok. Van megint messengeres mosolyom:P:). Otleteim... sot, lassacskan mintha-mintha megint lennenek terveim.
Persze vannak meg vendegeim is, boven.
Ahogy megyek az utcan, meglatok egy helyet. Egyetlen egyszer voltam csak itt... vele. Valaki gyumolcssalatat keszit kedveskedesbol. Az apukajaval keszitettunk utoljara. Megyek felfele a lepcson es eszembe jutnak az imaink...
Egy ujabb ismeretlen es ijeszto erzes all az ajtomban. Es en nem akarom beengedni, nem hianyzik az eletembol! Tovabb akarok lepni. Felejteni.
A kovetkezo pillanatban kinyitom az ajtom, es beengedem.
Miert?
Talan tudatosan, talan csak veletlen reakcio. Egy-ket kort meg futnak a gondolataim a tema korul, akkor viszont eszreveszem, hogy kek az eg, es ilyen keknek meg sose lattam. Komolyan. Es az elozo gondolatsor olyan finoman szovodik bele egy ujabba, hogy eszre se veszem az atmenetet. Mosolygom:).
Valahogy igy vagyok veluk. Az en hazam Kiralya szivesen latja a vendegeket, barmilyen kibirhatatlanok. Akkor en miert felnek toluk? Ha nem tartoznak hozzank, hamar tovabb allnak majd.
Ahogy ma negezettem a kepeket, egy apro konnycseppet vettem eszre. Ez mostanaban egyre ritkabb. Megis, neha egy-egy meg erkezik. Fogadom oket. Meg hozzam tartoznak.
De masfele vendegeim is voltak mostanaban. Valamelyik nap pont azt a masikat ereztem... azt a szinte repuloset... Ot is beengedtem. Mar tudom, hogy a helyuk nem az ajtom elott van, a kuszobon, hanem idebent. Itt majd lesz Aki gondoskodik roluk/rolunk. S ha otthon lesznek, akkor jo helyen kopogtattak. S azt hiszem kezd megtetszeni ez a vendeglatosdi...
S igy vegiggondolva, talan nincs is olyan rossz dolgom:).
Elmagyarazom. Tul sok erzes kavargott bennem. Probaltam nevukon nevezni oket, hogy ugy kuldjem el oket minel messzebbre, de nem ismertem csak nagyon kevesuket. Talan a haragot, a duhot, a hianyt, a maganyt... de a tobbit nem... Ok viszont mintha ismertek volna engem, kiszemeltek maguknak, es en barmennyire is probaltam tartani a varamat, ok folyamatosan ostromoltak.
Egy beszelgetes soran valaki azt tanacsolta, hogy egyszeruen engedjem be oket. Ezek csak erzesek. Hagyjam, hogy fajjon. Hagyjam, hogy emlekezzek. Hagyjam, hogy megerezhessem oket.
Nehez volt kinyitni a Bibliat, mert az elso kep, amit benne meglattam: a ket ozike. A kedvencem volt. Gondolkoztam, hogy elrejtsem-e egy doboz melyere, hogy soha tobbet ne kelljen ezt atelnem, vagy adjam meg magam. Sirtam. De nem vettem ki a Bibliabol. Megadtam magam, hagytam, hogy mindenemet atjarja.
Picit pszichologust jatszom magammal. Figyelem, hogy mi tortenik, hogy mennyi ido utan, milyen helyzetek milyen reakciokat valtanak ki.
Ugy dontottem, hogy teret engedek az erzelmeknek is. Beengedem oket az eletembe. Valogatas nelkul. A rosszakat es a jokat is. Ha nem teszem, dorombolnek, es nem hagynak nyugodni. Ha viszont befogadom oket, szetneznek, es sok esetben hamar tavoznak. Megismernek engem, en is oket. Van amelyikukkel egyutt is tudunk elni. Vannak persze egeszen masfelek is. De hamar rajovunk, hogy ez az osszekoltozosdi nem mukodik, es mindig ok azok, akik vegul elmennek.
Persze ez talan azert is van, mert az en hazamnak mar van Ura:).
Egy ideje mar jobbacskan vagyok. Van megint messengeres mosolyom:P:). Otleteim... sot, lassacskan mintha-mintha megint lennenek terveim.
Persze vannak meg vendegeim is, boven.
Ahogy megyek az utcan, meglatok egy helyet. Egyetlen egyszer voltam csak itt... vele. Valaki gyumolcssalatat keszit kedveskedesbol. Az apukajaval keszitettunk utoljara. Megyek felfele a lepcson es eszembe jutnak az imaink...
Egy ujabb ismeretlen es ijeszto erzes all az ajtomban. Es en nem akarom beengedni, nem hianyzik az eletembol! Tovabb akarok lepni. Felejteni.
A kovetkezo pillanatban kinyitom az ajtom, es beengedem.
Miert?
Talan tudatosan, talan csak veletlen reakcio. Egy-ket kort meg futnak a gondolataim a tema korul, akkor viszont eszreveszem, hogy kek az eg, es ilyen keknek meg sose lattam. Komolyan. Es az elozo gondolatsor olyan finoman szovodik bele egy ujabba, hogy eszre se veszem az atmenetet. Mosolygom:).
Valahogy igy vagyok veluk. Az en hazam Kiralya szivesen latja a vendegeket, barmilyen kibirhatatlanok. Akkor en miert felnek toluk? Ha nem tartoznak hozzank, hamar tovabb allnak majd.
Ahogy ma negezettem a kepeket, egy apro konnycseppet vettem eszre. Ez mostanaban egyre ritkabb. Megis, neha egy-egy meg erkezik. Fogadom oket. Meg hozzam tartoznak.
De masfele vendegeim is voltak mostanaban. Valamelyik nap pont azt a masikat ereztem... azt a szinte repuloset... Ot is beengedtem. Mar tudom, hogy a helyuk nem az ajtom elott van, a kuszobon, hanem idebent. Itt majd lesz Aki gondoskodik roluk/rolunk. S ha otthon lesznek, akkor jo helyen kopogtattak. S azt hiszem kezd megtetszeni ez a vendeglatosdi...
S igy vegiggondolva, talan nincs is olyan rossz dolgom:).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése