Azon gondolkodom, hogy miért van megengedve, hogy ennyire bántsuk egymást. Miért? Miért lehet azt, hogy senki nem akar semmi rosszat, és a végén egyiknek jobban fáj, mint a másiknak?
Rossz emberek?
Rossz ember. Rossz vagyok.
És nem. Mert akármi is legyen a látszat, Isten amit alkotott az jó. Tökéletes. Akkor mi történik? Hogyan lehet, hogy folyton bántjuk egymást? Hogyan lehet, hogy akaratlanul barátságokat, reményeket, életeket teszünk tönkre?!
Vagy egyes számban...
Hogyan lehet, hogy amikor valakire mosolygok, éppen tőrt szúrok valaki másnak a szívébe?
Bűnös vagyok. Gyarló és gyenge. Hibás, ha éppen hibást keresünk. Kicsi, és Jézus nélkül semmi. Vele minden.
Azt írja Pál, hogy minden a miénk, mi pedig Jézusé, és általa az Atyáé. Szeretem Őt. És ezekben a percekben, amikor magammal haborúzom, amikor egyik lépés, amit tettem, teszek vagy tehetek rosszabb mint a másik... Hozzá kiáltok. Ettől nem leszek jobb. Nem lesz kevésbé mély a seb, amivel sokakat "megajándékoztam"...
Mégis ezt tehetem csak. Mert bár nem tudom, hogy mi a megoldás, azt viszont tudom, hogy Ő tudja. Nem tudom hogyan tudnék nem bántani, de azt tudom, hogy Ő az egyetlen, aki gyógyítani tud. Ő az egyetlen, aki abból a káoszból, amiben élek, rendet tud teremteni. Aki tudja, hogy nem hús és vér ellen harcolunk, és hogy hányszor vagyunk rosszabbak a legutolsó embernél is...
Itt vagyok, s elhiszem, hogy Ő cselekszik.
Általam is.
S meg a sebek által is.
Élő példa: Jézus! Ha valakinek, hát Neki voltak sebei...
Ő nem okozott másnak. De meghalt, hogy azokat, amiket én okoztam, begyógyíthassa. S megmentsen engem attól, amit érdemlek.
Isten csodálatos...mindig!Mikor érzem, mikor tudom, mikor hiszem, s mikor a hitem sehol sincsen...
Mikor épül, s mikor összedől a csuszatornyom... a világom...
Igen, én elhiszem, hogy mindazt, ami a legrondább dolog a világon az Ő dicsőségére tudja fordítani. Csak a kedvemért. Meg a te kedvedért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése