Ezután...

Most kicsit megint magamról:).
Tegnapelőtt felmondtam a cégnél. Fura volt. Azt éreztem, hogy Isten készít erre a döntésre már egy ideje, a múlt héten valaki a szemembe is mondta, hogy hagyjam már ott, én meg visszaszóltam: "Nem, nem tudom, és még nem is fogom megtenni! Istennek nagyon meg kellene győznie ahhoz.." Erre eltelik pár nap, lehív a főnök, és Isten olyan talajt biztosít, amiben feljöhet minden problémám és igen, kimondom, hogy szép volt, jó volt, de ennyi volt.
Na, jó, ezt nem ennyire így, közel sem ilyen magabiztosan, azaz nagyon, nagyon féltem megszólalni is... De itt vagyok:). Még egy hét, és szabadon. Megint. Fura ez a szabadság is. Otthagyni valami biztosat egy bizonytalanért. Mégis van bennem a sok kérdés és bizonytalanság mögött valami megmagyarázhatatlan érzés, hogy jól döntök, hogy ezt szeretném, egy olyan bizonyosság ebben a bizonytalanságban, amit én sem értek.
Nagyon hajlok azt hinni, hogy ez Isten:). Én mindenképpen úgy kezelem ezt a dolgot, hogy akár ő akarta, akár csak megengedte, együtt megyünk innen tovább, és jóóóó lesz:)...

Éééés:P... szóval most mindenfélén gondolkozom, megint:). Tudjátok, megint egy olyan helyzet, amikor megnyílik a világ, sok-sok pici ajtó, amin be lehet lépni... Nagyon izgalmas. Persze, én még mindig inkább félek, mintsem benyissak valahova. De már eljátszani az ötlettel egy nagy dolog, valahol azt érzem, hogy már így is túlléptem a határaimat:).

A legjobb pedig az életemben az, hogy felfedeztem egy nagyon jó helyet:). Az utóbbi időben be szoktam menni a templomba órák után, munka előtt, és leülök Jézus lábához, a kereszt alá... ELKÉPESZTŐ :P :)...

De tényleg nem tudom leírni milyen sokat tanít ott. Pedig vagy panaszkodok, vagy sírok, vagy éppen sajnálom  magam, és azt érzem, hogy én vagyok a utolsó a világon...igen, ezzel a szép önértékeléssel megyek eléje nagyon sokszor. S akkor csak hallgatom. Néha nem mond semmit, de tudom, hogy ott van. És... hm...:)

Ezek a legértékesebb percei a napjaimnak. És most abban a kegyelemben lubickolok, hogy Jézus minden egyes alkalommal megszeretget, bíztat, szid, vagy csak tudtomra adja, hogy nem vagyok egyedül. Szeretem:). De tudom, hogy ennél lehet még sokkal jobban... És azt is, hogy ezt nem mindig így fogja tudtomra adni...


Ezután? Hát nem tudom:). De rendben lesz:). És ezt tegnap olvastam:
"Nem a holtak dícsérnek Téged, Uram, és egy sem azok közül, akik leszállnak a némaság honába, hanem mi, akik élünk, dicsérjük az Urat, most és mindörökké."  (Zsolt 115,17-18)

Hát Ámen:).