Próbálom papírra vetni a sokféle szín közül azokat, amiknek ismerem a nevét. Zöld, piros és kék... óóh, a kék... Látod? Lehet segítenem kell... tudod, az a kék, amitől a szemed felcsillan, amitől a kedved jobb lesz, amitől megjelenik a mosoly az arcodon... tudod, az a szép kék :)...
Óh... miért nem érted?:( miért nem látod?..:(
Kicsit így vagyok a színekkel.. Próbálom megfogni őket. Elmondani, hogy mit látok, lefesteni, hogy mi fogott meg, mi csalt mosolyt az arcomra és mi szomorított el... próbálom nagyon és lelkesen és erővel és lendülettel! Nekifutok egyszer és kétszer és igen, harmadszor is nekifutok, hiszen látom ám és értem és tudom, szóval belekiáltom a világba, hadd lássátok ti is!...
És a csend és a némaság válaszol...
És akkor hirtelen eszembe jut. És igen, újra rohanok és közelebb és közelebb, mert a szemedben... igen, a szemedben lehet hogy meglátom, meglátom azt a színt, amiről beszéltem! igen, persze, csak nézhessek mégegyszer a szemedbe! szaladok, még csak egy gondolat és ...
... de nincs ott... várj csak! látok valamit... valami mintha-mintha... ez lenne? de hát én nem ezt mondtam, nem erről beszéltem...
És csalódottan tudomásul veszem, hogy valahol, valami elveszett...
A csendben, akaratlanul is meglátok egy zöldet... ahogy ott ül, csak úgy kedvesen és vidáman... juuuj, és akkor tűnik fel a ficánkoló narancs... és nini, ott a bátor piros is... és a kedvencem: a szégyenlős lila... :) nevet adok szerre mindegyiknek.. aztán újabbakra leszek figyelmes. Mindig jönnek. Állandóan:P.
Egy röpke pillanatban átfut a fejemen, hogy ha mindezt papírra vetem, és egyszer majd - talán évek múlva -, belenézek a szemedbe, akkor talán a szemedben újra látom majd, hogy...
Hazugság, tudom. Láttam már a szemedet...
S nem a szemed a hibás, azt is tudom. Csak vannak dolgok, amik elvesznek... csak úgy. Nem tehetnek róla, s talán mi sem.
Belenyugszom. És... ahogy szép lassan újra a szemedbe nézek... akkor veszem csak észre, hogy amit festettél... az gyönyörű! Más, mint amit láttam... de gyönyörű...
Festek hát tovább! Lefestem azt, aminek van neve, és azt, aminek nincs. Nevet adok, ahogy Ádám, és történetet szövök, ahogy Éva. És ezúttal is elindulok feléd. Még egyszer... még egyszer, utoljára, bele szeretnék nézni a szemedbe..
Óóó, már tudom, ne aggódj. Tudom, hogy a te szemedben nem lehetnek az én színeim, azt nem lehet.. De azt is tudom, hogy amit majd látok, az nagyon szép lesz!
És még valamit tudok... azok a színek azért vannak ott, mert... én festettem... és mert te megnézted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése