Isten tenyerében..

Féltem elindulni, de vágytam is rá. Rá. Nagyon.

Utolsó nap Isten ezt mondta:

"Kellj útra ékességedben és haladj diadallal a hűségért, a szelídségért és az igazságért. Csodákra tanítson jobb kezed: hegyes nyilaid népeket terítenek le eléd, a király ellenségeinek szívébe hatolnak." Zsolt 45, 5-6

Olyan találó volt, de féltem, hogy félreértem. Mire Isten így folytatta:

"Halljad, leányom, figyelj, hajtsd ide füledet. Feledd el népedet és atyád házát. Íme, a király kívánja szépségedet. Hiszen Ő a te urad, hódolj előtte." (Zsolt 45, 11-12)

Isten csodás. Isten hatalmas. Isten szól:). És lesz:P.

Az utolsó napok szépen teltek. Isten megmutatta, hogy milyen sok ember szeret, és megmutatta, hogy egyenként milyen nagyon sokat jelentenek nekem. És én olyan nagyon hálás vagyok nekik és Istennek... nem mindenkinek vannak ilyen különleges barátai... 

Mielőtt elindultam a buszra, még telefonon imáztak is értem:). Elképesztő volt:).

A repülőn nem tudtam csodálni a felhőket, fáradt voltam, s a szememet nem bírtam rávenni az aktív figyelésre. Aggódtam is: mi van ha ezúttal nem leszek nyitott Istenre. Mi van, ha túl fáradt vagyok?...

De Isten megmutatta, hogy nem "mi van?"-ok vannak, hanem Ő van. Ő kívánja a "szépségemet".:)

Dublinban Mike elvitt reggelizni:). Cork-ban Lindsey várt, a busz beért időben, és pár perc múlva a könyvesboltban találtam magam:). Könyvesbolt... keresztény, minden Isten dicsőségét és jelenvalóságát hirdeti... ici-pici édi kis díszek, könyvek, dvd-k... nem nagy hely, de ragyog:). Lindsey és Beth kedves amerikai lányok, akikkel majd dolgozni fogok. Sister Bridget a szomszéd helyiségben van, meghívott a karizmatikus csoportba, és előre szólt, hogy novemberben konferencia, szervezni kell majd:P.

Süti, tea, logikai játék... én egyszerűen csak ámultam, hogy Isten milyen helyre vezetett...

Aztán hazaértünk. 

Ide:

Ámultam és bámultam:). A ház az erdőben van:P. Vagyis szinte:P. Pici falucska szélén... olyan csend, olyan szép, olyan zöld..:)

És ma kirándulós nap volt: szétnézhettem. Megnéztem a Blarney kastélyt :).

Olyan hihetetlen, de olyan mintha Isten találgatná a vágyaimat. Ma sétás nap, holnap bevisznek Dublinba, ugyancsak sétálni.. Nagy fincsi dolgokat eszem, külön szobám és fürdőm van:P. Net:P. Otthon hagytam a sampont, tusfürdőt, fogkrémet, mert nem fért el a táskámba, és itt a lányok mindent adtak. Meg se kellett venni:P. Volt:). Kaptam egy IPhone-t használatra... még sose volt iPhone-om... sose!... nem kaptam otthon átlakítót az itteni prízákhoz: adtak a házban, ingyen!... 

Mindenem megvan! Több, mint minden... Tényleg úgy érzem magam, mint Isten királylánya... Mint aki járni tanul Isten tenyerén...

Mert... szóval szolgálni jöttem. Isten azt mondta: "úgy szolgáld az embereket, mintha Nekem szolgálnál"... és azt tapasztalom, hogy Isten szolgál nekem!!!! :(

Talán megmutatja, hogyan kell? Nem tudom, de... elképesztő!... nincsenek rá szavaim... csak álmaim... egyre több, egyre bátrabbak... szeretnék Istennel álmodni egy világot, ahol így és ilyen nagyon lehet szeretni az embereket!

Tudjátok, ma amikor bementem a kastély-kertbe, nem vettem el szórólapot. Nem vettem észre... Később láttam, hogy másoknak van, s néztem, hogy milyen hasznos lenne, tudnám, hogy merre keressem a dolgokat: és ahogy sétáltam, egyszercsak ott volt előttem egy lapocska.. Térkép és egyebek:). Valaki elhagyta, de már nem volt arra senki. Szerettem volna, hát legyen:) - mondta és adta Isten:P.

Aztán elsétáltam a tóhoz. Olyan szép volt. Mesés. 

És Isten azt mondta:

"Kelljenek fel és hirdessék fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne feledjék el az Isten műveit, és parancsait teljesítsék! Ne legyenek olyanok, mint atyáik, az a pártütő és lázongó nemzedék; A nemzedék, amelynek szíve nem volt kitartó, és lelke nem volt hű Isten iránt."

(Zsolt 78)

Aztán szépen elmagyarázta, hogy mennyire jelen van, és mégis mennyire, de mennyire nem bízik benne az Ő népe. Mi. Én...:(

Tudtam, hogy nekem most éppen könnyű. Most, mikor mannát hullat az égből... de Ő mindig hű és mindig gondomat viseli! Most valamiért kedveskedik és erősít, de kéri, szinte könyörög, hogy ezt a bizalmat, amit most, miközben a tenyerében sétálok, megszerzek: ne veszítsem el! Ne adjam oda soha, senkinek!

Rendesen fájt, hogy Isten mennyire nagyon vágyik a bizalmamra:(. És a tiedre... hogy Isten mennyire komolyan gondolja, hogy az Övé vagyok... Annyira, hogy a pusztában sem felejt el! A sivatagban sem!

Azt hiszem, kicsit abból értettem meg, hogy bár nem mindig ennyire látható a tenyere és a gondoskodása: mégis mindig ugyanennyire élő és komoly! S vagy elhiszem, és bízom benne, vagy hűtlen leszek és lázadó:(. Nem akarok az lenni... Szeretem. Nagyon szeretem.

Picit ez a bejegyzés is azért született, hogy tartalék és erőforrás legyen a sivatagos napokra. Számomra és számodra is. Mert vannak... sőt. És mégis... ahogy egyszer egy különleges embertől tanultam: Jézus meghalt a kereszten, de ebben a fájdalomban, harcban, szenvedésben teljesedett ki..

Szóval, most nem azt kérem Istentől, hogy ne fájjon semmi, és ne legyen sivatag és puszta... csak azt kérem, hogy abban a fájdalomban, sivatagban, ami az én részem lesz, én is ki tudjak teljesedni! Azt kérem, hogy megtaláljam azt a célt, és álmot, amiben a szenvedésnek értelme lesz. És ez benne van... s hogy ennél pontosabban mi is lesz az: háááát, mivel Ő szeretné a legjobban, ha megtudnám,  nem hiszem, hogy ne segítene nekem megérteni és megtalálni:)!