Karcolat egy ismeretlen reggelerol

Koran reggel ebredt. Meg nem nyitotta ki a szemet, amikor figyelni kezdett. Az elso erzes ugyanaz volt. Erezte a labat, a kezet, erezte ahogy a levego behatol a tudejebe, majd megfordul, es lassan tavozik...Figyelte a lelekzetet es a szivvereset is. Kereste az osszhangot.
Ebben a keresesben eltelhetett vagy 5 masodperc is. Nem varhatott tovabb, fejere huzta a takarot, es elkepzelte, hogy meg tart az ejszaka.
Amikor ujra raeszmelt, hogy ezt a csatat elvesztette, kinyitotta vegre a szemet. Minden ugyanolyan volt. Ezuttal sem sikerult.
Nem volt letort. Sem szomoru. Egyszeruen nyugtazta a reggel keseredes hangulatat. Az utolso, de legfontosabb percben sikerult megtennie. Es igen, tudta, hogy nincs egyedul.
Nehany perccel kesobb ott latjuk ot az ablak elott. Most is a lelekzetet figyeli. Friss levego. Van benne valami uj, valami kalandos. Es az illat, amit erez lassan betolti a szobat.
Kedves es ismeros illat, bar nem emlekszik, hogy hol talalkozott meg vele.
Es ebben a percben minden az ove. Itt, ebben a pillanatban minden a kezeben van. Ezernyi lehetoseg nyilik meg elotte, barmit megtehet. Latja a vilagot maga elott, parhuzamosan szaladnak egymast mellett a szalak. Es igen: vhogy Egyben van:). Tudja melyik az a szal. All az ablakban es mosolyog:). Mosolyog, mert vegre megertette. Itt es most minden vilagos:)!