Egy ideje hanyagoltam a blogomat. Akarcsak az eletemet...Nem tudtam, es azt hiszem nem is akartam "osszeszedni" magam... darabjaira torott minden, ami fontos volt, amit mostanig epitettem...
Matenal van egy resz: "A test vilagossaga a szem. Ha tehat a szemed jo, egesz tested vilagos lesz, de ha a szemed rossz, az egesz tested sotet lesz. Ha pedig a benned levo feny sotetseg, mekkora lesz akkor a sotetseg." (Mt6,22-23)
Ezt eltem meg az utobbi par napban. Azt a sotetseget, amikor Istenrol es az O vilagossagarol csak az emlekeim szolnak, es nehany baratom batorito szava, de mindez olyan tavoli, hogy abban se vagyok biztos, hogy velem tortent...
A hitem teljesen ertelmi szintre kerult... Minden erzesem (ez valoban eleg sokfelet jelent...) azt kiabalta, hogy "egyedul vagy!", "nincs ertelme!", "mindennek vege!", "nincs semmi elore, hiaba is mennel!", "te vagy a legszerencsetlenebb!", "ezutan csak rosszabb lesz!" es effele hazugsagokat...
Istene a hala, hogy most tortenik ez velem, es mar tudom, biztosan tudom, hogy minden az O szeme lattara tortenik... Ezelott nehany evvel talan elfordultam volna Tole... De most tudom, hogy szeret, tudom, hogy sose hagyna el, barmennyire is erezzem magam egyedul a felelmeimmel...
Es akkor? Es akkor megis azt ereztem, hogy segithetne, de nem akar... O az egyetlen, aki meg tudna vilagitani az eletem, es uj szemet tudna nekem adni, hogy a sotetsegbol vilagossag legyen, de nem akar...
Nem hagytam abba az imakat, de ereztem, hogy nem szivbol imadkozom. Csalodtam. Es igen, Isten... O mindenhato... s megengedte... Azt hittem, hogy masok "mesei" ezekrol az erzesekrol ki vannak szinezve, es ilyet azert nem erez az ember... De van sotetseg. Es van remenytelen allapot. Olyannyira sotet, hogy Jezus fenyet nem latom, vagy ha azt mondjak, hogy a sarkon tul ez is van, szinte el se tudom hinni...
Jo lenne, ha azt irhatnam, hogy ez az allapot elmult, es Isten kiemelt belole. De ez a harc azt hiszem hosszu lesz meg...Makacs vagyok, s Istennek nem lesz konnyu dolga velem.
Kedd. A szomorusag, a csalodottsag, a harag, a felelem, az egyedullet, a ragaszkodas, es valahol talan meg a szeretet napja... Olyan sotet volt. Csak sirtam. Tudtam, hogy csak Isten kepes ebbol kihozni, de megse teszi meg... Aztan este beszeltem valakivel. Napok ota probalnak az emberek helyretenni, de nem hagyom magam...
A beszelgetes soran meselnem kellett Istenrol.
Azokrol az elmenyeimrol, amikor igazan kozel voltam Hozza! Amikor ereztem, hogy velem van, es amikor megmutatott nekem nehany dolgot, es en nagyon boldog voltam.
Be kellett hunyjam a szemem, hogy fel tudjam idezni ezeket a talalkozasokat. Olyan regen nem gondoltam rajuk...
Annyira csodas volt ujra atelni mindent, ahogy meseltem... es ahogy ereztem, hogy Isten most is adna nekem ilyen csodakat. Ahogy hallottam magamat, amint elmeselem azt, amit akkor Isten felfedett nekem Magabol...
Nem tudom mi tortent. Azt nem mondom, hogy ujra tudok elni... vagy, hogy ujra akarok... De tegnap elmentem kozossegbe. Dicsertem Istent, es nagyon probaltam Ra figyelni, es ereztem, hogy ott es akkor nincs bennem harag, es a fajdalom is szunik...
Persze vege lett, es megint minden ram huzant.
Megis... probalok elore nezni... nem latok semmit, de el akarom hinni, hogy Jezus ad majd uj szemet, es a vilagossag uralkodni fog a sotetsegen...
Amikor ez az egesz "kezdodott", pont Elizeus elhivasat olvastam a Bibliabol. Illes hivja ot, de Elizeus el szeretne bucsuzni. Illes nem sietteti, azt mondja: "menj, es terj vissza! Mert en megcselekedtem veled, amit kellett."
Azt ereztem, hogy Isten engem is hagy elbucsuzni... azt mondta nekem, hogy sirhatok meg, O megtette, amit kellett, most bucsuzzak, aztan pedig terjek vissza Hozza...es azt hiszem ez az elethez valo visszaterest is jelentette...
Tegnap dicsoites utan ez szolt hozzam: ne nezz se jobbra, se balra, se hatra, mert "aki az eke szarvara tette kezet, es hatra tekint, nem alkalmas Isten orszagara".
Mar az elso igenel az jutott eszembe, hogy el fog jonni az a pillanat, amikor Isten ez a masodikat uzeni majd nekem, s akkor viszont menni kell... Hat eljott. Tegnap delutan fel 7 korul... Kicsit megijeszt... Felek, hogy nem tudok majd menni...
Nem erzem magam eleg erosnek, es meg mindig sotetben tapogatozom...
Isten megis most kuldte ezt az iget...
Ugy dontottem, hogy megprobalom... Lehet, hogy nagyon lassan fogok majd szantani... Vagy egyelore csak felallok, es allok egy helyben, mert nem birok menni... De megprobalok elore nezni...
Szeretnek ujra kozel kerulni Istenhez. Ujra Vele jarni, es Benne remelni. Ujra enekelni Neki, es hagyni, hogy megoleljen, nagyon, nagyon...
Nem fog ez konnyen menni... meg most se latom a fenyt, csak emlekszem ra, hogy milyen szep is volt... de szeretnem meglatni... Es... tudjatok... orulok nektek!:) Neked, aki kepes voltal ezt a litaniat elolvasni:P... :)
Es tudom, hogy majd egyszer ujra szabadon fogok mosolyogni, harag nelkul, es igazan szeretettel... :)
Addig vigyazzatok ti is ram Vele egyutt... es ne haragudjatok, hogy most en most nem tudok olyan jol visszavigyazni... ujra fogom tanulni...
es hat... szoval... koszonom.. :)
Matenal van egy resz: "A test vilagossaga a szem. Ha tehat a szemed jo, egesz tested vilagos lesz, de ha a szemed rossz, az egesz tested sotet lesz. Ha pedig a benned levo feny sotetseg, mekkora lesz akkor a sotetseg." (Mt6,22-23)
Ezt eltem meg az utobbi par napban. Azt a sotetseget, amikor Istenrol es az O vilagossagarol csak az emlekeim szolnak, es nehany baratom batorito szava, de mindez olyan tavoli, hogy abban se vagyok biztos, hogy velem tortent...
A hitem teljesen ertelmi szintre kerult... Minden erzesem (ez valoban eleg sokfelet jelent...) azt kiabalta, hogy "egyedul vagy!", "nincs ertelme!", "mindennek vege!", "nincs semmi elore, hiaba is mennel!", "te vagy a legszerencsetlenebb!", "ezutan csak rosszabb lesz!" es effele hazugsagokat...
Istene a hala, hogy most tortenik ez velem, es mar tudom, biztosan tudom, hogy minden az O szeme lattara tortenik... Ezelott nehany evvel talan elfordultam volna Tole... De most tudom, hogy szeret, tudom, hogy sose hagyna el, barmennyire is erezzem magam egyedul a felelmeimmel...
Es akkor? Es akkor megis azt ereztem, hogy segithetne, de nem akar... O az egyetlen, aki meg tudna vilagitani az eletem, es uj szemet tudna nekem adni, hogy a sotetsegbol vilagossag legyen, de nem akar...
Nem hagytam abba az imakat, de ereztem, hogy nem szivbol imadkozom. Csalodtam. Es igen, Isten... O mindenhato... s megengedte... Azt hittem, hogy masok "mesei" ezekrol az erzesekrol ki vannak szinezve, es ilyet azert nem erez az ember... De van sotetseg. Es van remenytelen allapot. Olyannyira sotet, hogy Jezus fenyet nem latom, vagy ha azt mondjak, hogy a sarkon tul ez is van, szinte el se tudom hinni...
Jo lenne, ha azt irhatnam, hogy ez az allapot elmult, es Isten kiemelt belole. De ez a harc azt hiszem hosszu lesz meg...Makacs vagyok, s Istennek nem lesz konnyu dolga velem.
Kedd. A szomorusag, a csalodottsag, a harag, a felelem, az egyedullet, a ragaszkodas, es valahol talan meg a szeretet napja... Olyan sotet volt. Csak sirtam. Tudtam, hogy csak Isten kepes ebbol kihozni, de megse teszi meg... Aztan este beszeltem valakivel. Napok ota probalnak az emberek helyretenni, de nem hagyom magam...
A beszelgetes soran meselnem kellett Istenrol.
Azokrol az elmenyeimrol, amikor igazan kozel voltam Hozza! Amikor ereztem, hogy velem van, es amikor megmutatott nekem nehany dolgot, es en nagyon boldog voltam.
Be kellett hunyjam a szemem, hogy fel tudjam idezni ezeket a talalkozasokat. Olyan regen nem gondoltam rajuk...
Annyira csodas volt ujra atelni mindent, ahogy meseltem... es ahogy ereztem, hogy Isten most is adna nekem ilyen csodakat. Ahogy hallottam magamat, amint elmeselem azt, amit akkor Isten felfedett nekem Magabol...
Nem tudom mi tortent. Azt nem mondom, hogy ujra tudok elni... vagy, hogy ujra akarok... De tegnap elmentem kozossegbe. Dicsertem Istent, es nagyon probaltam Ra figyelni, es ereztem, hogy ott es akkor nincs bennem harag, es a fajdalom is szunik...
Persze vege lett, es megint minden ram huzant.
Megis... probalok elore nezni... nem latok semmit, de el akarom hinni, hogy Jezus ad majd uj szemet, es a vilagossag uralkodni fog a sotetsegen...
Amikor ez az egesz "kezdodott", pont Elizeus elhivasat olvastam a Bibliabol. Illes hivja ot, de Elizeus el szeretne bucsuzni. Illes nem sietteti, azt mondja: "menj, es terj vissza! Mert en megcselekedtem veled, amit kellett."
Azt ereztem, hogy Isten engem is hagy elbucsuzni... azt mondta nekem, hogy sirhatok meg, O megtette, amit kellett, most bucsuzzak, aztan pedig terjek vissza Hozza...es azt hiszem ez az elethez valo visszaterest is jelentette...
Tegnap dicsoites utan ez szolt hozzam: ne nezz se jobbra, se balra, se hatra, mert "aki az eke szarvara tette kezet, es hatra tekint, nem alkalmas Isten orszagara".
Mar az elso igenel az jutott eszembe, hogy el fog jonni az a pillanat, amikor Isten ez a masodikat uzeni majd nekem, s akkor viszont menni kell... Hat eljott. Tegnap delutan fel 7 korul... Kicsit megijeszt... Felek, hogy nem tudok majd menni...
Nem erzem magam eleg erosnek, es meg mindig sotetben tapogatozom...
Isten megis most kuldte ezt az iget...
Ugy dontottem, hogy megprobalom... Lehet, hogy nagyon lassan fogok majd szantani... Vagy egyelore csak felallok, es allok egy helyben, mert nem birok menni... De megprobalok elore nezni...
Szeretnek ujra kozel kerulni Istenhez. Ujra Vele jarni, es Benne remelni. Ujra enekelni Neki, es hagyni, hogy megoleljen, nagyon, nagyon...
Nem fog ez konnyen menni... meg most se latom a fenyt, csak emlekszem ra, hogy milyen szep is volt... de szeretnem meglatni... Es... tudjatok... orulok nektek!:) Neked, aki kepes voltal ezt a litaniat elolvasni:P... :)
Es tudom, hogy majd egyszer ujra szabadon fogok mosolyogni, harag nelkul, es igazan szeretettel... :)
Addig vigyazzatok ti is ram Vele egyutt... es ne haragudjatok, hogy most en most nem tudok olyan jol visszavigyazni... ujra fogom tanulni...
es hat... szoval... koszonom.. :)
:)
VálaszTörlés