Eldontottem egy ideje, hogy nagyon maganelet dolgokat nem irok a blogomra. Nem tartozik masra, s talan nem is segit.
Megis nehez nem leirni, s nem megfogalmazni azt a csalodottsagot, ami a napokban megszuletett bennem. Ujra. Igen, ez meg ugyanaz a fejezet.
Majd szolok, amikor uj cimhez erkeztunk.
A mult het eletem egyik legkulonlegesebb hete volt:). Kezdhetnem azzal, hogy akkoriban volt a szulinapom:)... Isten olyan kedvesen es aranyosan keszitette elo:)... Megleptek a szobatarsaim egy szakacskonyvvel (ja, ja, lehet jonni tesztelni:P), varatlan emberkek koszontottek bekaval, kedves szoval, a tesomtol meg a Negyszogletu kerek erdot is megkaptam:)... olyan szepen indult:)... aztan maga a szulinap ugy telt el, hogy nem volt benne semmi kulonleges. Vartam, hogy Isten akkor teszi majd a habot a tortara, de nem...
Este kicsit szomorkasan neztem fel a szoba ablakabol az egyetlen csillagra ami belatszott, es elcsodalkoztam milyen gyonyoru... kicsit kerdore akartam vonni Istent, hogy ma hol volt, de akkor hirtelen megertettem, hogy en nem voltam Vele, egesz nap... meg 5 percem se volt ugy csak egeszen Ra... es O megis megajandekoz egy csillaggal, egyetlen eggyel, hogy tudjam, hogy most is gondol ram. Szep ejszaka volt. Jovore pedig az egesz napot ilyenre tervezem:P:).
A tabor is kulonleges volt. Igazabol jol beszamoltam Istennek "eletem katasztrofai" cimszo alatt.. talan viccesen hangzik, de nem volt az. Haragudtam, sirtam, es toporzekoltam, hogy ezt miert engedi meg. Egyetlen egy dolog volt a szivemben vagykent, es O pont ezt veszi el...
S az az igazsag, hog megnyugodtam. Nem is tudom hogyan, de ereztem, ahogy arra vagyom, hogy O keruljon az eletem kozeppontjaba. Szeretnem, ha O ulne a tronon, es en orulhetnek, es tancolhatnek vidaman, az O erejebol, az O szabadsagaval, es Altala:)...
Szeretnek valakit magam melle is, persze:). Jaj, nagyon:P... De ugy szeretnem, hogy korulotte ujjongjunk egyutt, vagy uljunk a labai elott csendben, fogjuk egymas kezet, es kozben Ora tekintsunk...
Kicsit elszalltnak tunhet... Lehet hogy az. Igazabol nem mindig irtam volna ilyen sorokat. De valahogy ugy vagyok ezzel, hogy minel tobbet sikerul befogadnom Istenbol, minel tobbszor talalkozom Vele, annal inkabb vagyom Ra... Mindig tulzasnak talaltam a szerelem szot... megis leginkabb ahhoz tudnam hasonlitani... de nem akarok senkit meggyozni, ki lehet nyugodtan probalni:P.
Tabor utan Kolozsvar volt az uticel. Nem akartam CSIT-re se menni, pedig hivtak. Lemondtam. A templomban viszont eroteljesen ereztem, hogy nekem haza kell menni. Hat jo, immel-ammal, szajhuzogatasok kozepette bevallaltam.
A CSIT-en talalkoztam vkivel, akivel nem terveztem. Igazabol ez a talalkozas ujra osszetorte a nagyon lassacskan epulgeto eletem...
Megint osszedolt a csuszatornyom, s megint kiborultam.
Igazabol csalodtam. Magamban. Abban akivel talalkoztam. Az emberi kapcsolatokban. A szavak jelenteseben. Az erzelmekben.
Minden valtozo. Sok mindent igerunk egymasnak, aztan visszavonjuk, mert maskepp erzunk. Ez lehet persze csodalatos, de lehet a legfajdalmasabb dolog a vilagon. Nekem most ez volt.
Nem tudom hogyan tudok ezen tullepni. Valami tul fontosat ajandekoztam valakinek, akinek nem kellett. Ajandekot nem kerunk vissza. Nem is lehetne. Meg ajandekozni csodas volt. De ijeszto arra gondolni, hogy talan minden, amit olyan gondosan es figyelemmel keszitettel elo es nyujtottal at, mar a szemetben van. Persze ennek is megvan a szepsege valahol. A szabadsag szepsege. Hiszen te neki adtad, azt csinal vele, amit akar.
Gyakorlatban persze meg haragszom... Haragszom, mert faj, hogy latszolag minden hiabavalo volt, latszolag o dobott ki mindent az ablakon, amit en csomagoltam, es bontott ki egyebet, amit mastol kapott...
Visszautasitas... Csalodas... Harag... Hazugsag... Felelem...
Nehez errol a pontrol tovabb lepni. Ami erot ad: hogy Isten tudta, hogy miert kuld haza. Es en jottem. Es bar most ujra Ot hibaztatom a fajdalmaimmal, tudom, hogy egyedul O erti, es ez igy rendben kell legyen. Tudom, hogy O fog erot adni minden lepeshez ezutan, es hogy lesz meg meglepije szamomra. Ez a vagyamat pedig ismet a kezebe teszem. O ismer engem, O teremtett, s ha belem ultette, be fogja teljesiteni. Ha nem, akkor meg ugy elveszi, hogy arra se emlekszem majd, hogy ott volt.
Ilyen egyszeru?
Nem. Es megis errol van szo. Ugyhogy osszeszoritott fogakkal, neha sirva, neha mosolyogva probalom megtenni a kovetkezo lepest ebben a sotetben. Nem latom az utat, de Isten igeje eppen arra eleg, hogy a kovetkezo lepesecskevel biztos talajra erkezzem. Kozben pedig nagyon figyelek. Talan Isten egy napon majd megvilagitja visszafele is a dolgokat.
"Mi azonban nem a vilag lelket kaptuk, hanem az Istentol szarmazo Lelket, hogy megismerjuk, amit Isten nekunk ajandekozott. Ezt hirdetjuk is, de nem az emberi bolcsesseg tudos szavaival, hanem a Lelek altal tanitott szavakkal, lelkiekhez lelkiekkel merve. Az erzeki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkee, mert oktalansag az szamara, es nem tudja megertni, hiszen lelki modon kell azt megitelni. A lelki ember pedig mindent megitel, ot azonban senki sem iteli meg.
Mert ki ismeri az Ur gondolatait, hogy oktathatna ot? Bennunk pedig Krisztus gondolatai vannak." 1Kor2,12-16
Amen.
Megis nehez nem leirni, s nem megfogalmazni azt a csalodottsagot, ami a napokban megszuletett bennem. Ujra. Igen, ez meg ugyanaz a fejezet.
Majd szolok, amikor uj cimhez erkeztunk.
A mult het eletem egyik legkulonlegesebb hete volt:). Kezdhetnem azzal, hogy akkoriban volt a szulinapom:)... Isten olyan kedvesen es aranyosan keszitette elo:)... Megleptek a szobatarsaim egy szakacskonyvvel (ja, ja, lehet jonni tesztelni:P), varatlan emberkek koszontottek bekaval, kedves szoval, a tesomtol meg a Negyszogletu kerek erdot is megkaptam:)... olyan szepen indult:)... aztan maga a szulinap ugy telt el, hogy nem volt benne semmi kulonleges. Vartam, hogy Isten akkor teszi majd a habot a tortara, de nem...
Este kicsit szomorkasan neztem fel a szoba ablakabol az egyetlen csillagra ami belatszott, es elcsodalkoztam milyen gyonyoru... kicsit kerdore akartam vonni Istent, hogy ma hol volt, de akkor hirtelen megertettem, hogy en nem voltam Vele, egesz nap... meg 5 percem se volt ugy csak egeszen Ra... es O megis megajandekoz egy csillaggal, egyetlen eggyel, hogy tudjam, hogy most is gondol ram. Szep ejszaka volt. Jovore pedig az egesz napot ilyenre tervezem:P:).
A tabor is kulonleges volt. Igazabol jol beszamoltam Istennek "eletem katasztrofai" cimszo alatt.. talan viccesen hangzik, de nem volt az. Haragudtam, sirtam, es toporzekoltam, hogy ezt miert engedi meg. Egyetlen egy dolog volt a szivemben vagykent, es O pont ezt veszi el...
S az az igazsag, hog megnyugodtam. Nem is tudom hogyan, de ereztem, ahogy arra vagyom, hogy O keruljon az eletem kozeppontjaba. Szeretnem, ha O ulne a tronon, es en orulhetnek, es tancolhatnek vidaman, az O erejebol, az O szabadsagaval, es Altala:)...
Szeretnek valakit magam melle is, persze:). Jaj, nagyon:P... De ugy szeretnem, hogy korulotte ujjongjunk egyutt, vagy uljunk a labai elott csendben, fogjuk egymas kezet, es kozben Ora tekintsunk...
Kicsit elszalltnak tunhet... Lehet hogy az. Igazabol nem mindig irtam volna ilyen sorokat. De valahogy ugy vagyok ezzel, hogy minel tobbet sikerul befogadnom Istenbol, minel tobbszor talalkozom Vele, annal inkabb vagyom Ra... Mindig tulzasnak talaltam a szerelem szot... megis leginkabb ahhoz tudnam hasonlitani... de nem akarok senkit meggyozni, ki lehet nyugodtan probalni:P.
Tabor utan Kolozsvar volt az uticel. Nem akartam CSIT-re se menni, pedig hivtak. Lemondtam. A templomban viszont eroteljesen ereztem, hogy nekem haza kell menni. Hat jo, immel-ammal, szajhuzogatasok kozepette bevallaltam.
A CSIT-en talalkoztam vkivel, akivel nem terveztem. Igazabol ez a talalkozas ujra osszetorte a nagyon lassacskan epulgeto eletem...
Megint osszedolt a csuszatornyom, s megint kiborultam.
Igazabol csalodtam. Magamban. Abban akivel talalkoztam. Az emberi kapcsolatokban. A szavak jelenteseben. Az erzelmekben.
Minden valtozo. Sok mindent igerunk egymasnak, aztan visszavonjuk, mert maskepp erzunk. Ez lehet persze csodalatos, de lehet a legfajdalmasabb dolog a vilagon. Nekem most ez volt.
Nem tudom hogyan tudok ezen tullepni. Valami tul fontosat ajandekoztam valakinek, akinek nem kellett. Ajandekot nem kerunk vissza. Nem is lehetne. Meg ajandekozni csodas volt. De ijeszto arra gondolni, hogy talan minden, amit olyan gondosan es figyelemmel keszitettel elo es nyujtottal at, mar a szemetben van. Persze ennek is megvan a szepsege valahol. A szabadsag szepsege. Hiszen te neki adtad, azt csinal vele, amit akar.
Gyakorlatban persze meg haragszom... Haragszom, mert faj, hogy latszolag minden hiabavalo volt, latszolag o dobott ki mindent az ablakon, amit en csomagoltam, es bontott ki egyebet, amit mastol kapott...
Visszautasitas... Csalodas... Harag... Hazugsag... Felelem...
Nehez errol a pontrol tovabb lepni. Ami erot ad: hogy Isten tudta, hogy miert kuld haza. Es en jottem. Es bar most ujra Ot hibaztatom a fajdalmaimmal, tudom, hogy egyedul O erti, es ez igy rendben kell legyen. Tudom, hogy O fog erot adni minden lepeshez ezutan, es hogy lesz meg meglepije szamomra. Ez a vagyamat pedig ismet a kezebe teszem. O ismer engem, O teremtett, s ha belem ultette, be fogja teljesiteni. Ha nem, akkor meg ugy elveszi, hogy arra se emlekszem majd, hogy ott volt.
Ilyen egyszeru?
Nem. Es megis errol van szo. Ugyhogy osszeszoritott fogakkal, neha sirva, neha mosolyogva probalom megtenni a kovetkezo lepest ebben a sotetben. Nem latom az utat, de Isten igeje eppen arra eleg, hogy a kovetkezo lepesecskevel biztos talajra erkezzem. Kozben pedig nagyon figyelek. Talan Isten egy napon majd megvilagitja visszafele is a dolgokat.
"Mi azonban nem a vilag lelket kaptuk, hanem az Istentol szarmazo Lelket, hogy megismerjuk, amit Isten nekunk ajandekozott. Ezt hirdetjuk is, de nem az emberi bolcsesseg tudos szavaival, hanem a Lelek altal tanitott szavakkal, lelkiekhez lelkiekkel merve. Az erzeki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkee, mert oktalansag az szamara, es nem tudja megertni, hiszen lelki modon kell azt megitelni. A lelki ember pedig mindent megitel, ot azonban senki sem iteli meg.
Mert ki ismeri az Ur gondolatait, hogy oktathatna ot? Bennunk pedig Krisztus gondolatai vannak." 1Kor2,12-16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése