A helyes és a helytelen

A héten újra felajánlották az egytemen, hogy taníthatok.

"Juhúúú!!" - volt az első gondolom, és "o-ooóóó..." a második.
A cégnél aláírtam egy szerződést egy pár hónappal ezelőtt. Egy európai projekt, amiben én kijelentem, hogy nem vagyok az egyetem alkalmazottja. Tudtam, hogy mi a hivatalos útja a dolognak: megkérdezni Bukerestet, és csinálni, amit mond. Ha beleegyeznek, akkor tanítok, ha nem, akkor nem. De ahogy ez lenni szokott, nyíltak a kiskapuk. A tanárom mindjárt fel is ajánlotta, hogy az ő neve alatt megtarthatnám az órákat. Feketén. Mindenki így csinálja.

És tudom. Ismerem a rendszert. Két éve próbálok küzdeni ellene. Csakhogy eddig a felállás pont fordítva volt: a tanáraim hivatalos óraszáma korlátozott, ezért mindig az én nevemen landoltak a plusszban tartott óráik. Nem szerettem. El is mondtam, hogy nem igazságos, nem törvényes, és ha azokat valaki más tartaná meg, kijönne egy másik személynek is a fizuja... De ha őszinte akarok lenni, ezen túl sosem tettem semmit. És az órák továbbra is az én nevemen landoltak.

De most én csináljam ugyanezt? én feketézzek?!
Nem akartam, és mégsem voltam képes egy határozott nemet mondani a dologra. Mert... taníthatnék... S úúúgy szeretek... S tényleg nem lenne szó semmi másról... Talán ezt jobban értenétek, ha tudnátok, hogy az életem 3 nagy vágya közül ez az egyik...

Persze a munkatársaim sem láttak kivetnivalót a dologban. A megkönnyebbülésemre, a főnököm sem támogatta a feketézés gondolatát, de senki másnak nem okozott ez gondot. A tanárom, az ellenvetéseim hallatán meg is jegyezte, hogy katolikusabb vagyok, mint a pápa.

Igazából számítottam rá, hogy az ilyen és hasonló kérdésekben a világ nem adhat kielégítő segítséget nekem. Igazából az nyugtatott volna meg, ha keresztényektől hallom, hogy "nem gond! megteheted, ez nem is bűn... hogy igen, másnak az lenne, de ebben a helyzetben, neked... neeeeeem...."
Meg is kérdeztem két nagyon jó barátomat (keresztények is:P), de mindkettő azt mondta, hogy bármennyire is szeretném ezt hallani, mégsem tudják helyesnek nevezni a feketézést. Nem idéztek szentírást, és nem is vágtak a fejemhez semmit. Elmondták, hogy bár ez nem helyes, ők sem tudják, hogy az én helyemben mit tennének.
Gondolkoztunk, hogy mit tenne Jézus. Hiszen néha Ő sem tartotta be a törvényeket... de hamar felfedeztük, hogy ha volt is, amit nem tartott be, Ő azt mindig nyilvánosan vállalta és kiállt érte. Vállalnám én nyilvánosan, hogy tanítok? Bukarest előtt? Ha a céges projekt veszélyben van?

Napokig vártam a választ Bukarestből, és az nem érkezett. Végül elküldtem a tanáromnak egy ilyesmit: "Ha Bukarest továbbra sem jelez, lemondok az órákról." Győztes szavak, de valójában ijedten kérdeztem Levit, hogy vajon jól döntöttem? Honnan fogom én azt tudni? Honnan tudom, hogy életem egy szupcsi lehetőségét utasítottam vissza, vagy Isten akaratát követtem?

Azt hiszem egy perc sem telt bele, és érkezett a válasz a fővárosból: "Mivel a szerződés aláírásakor még nem volt alkalmazott, nem történik törvénysértés." :) Szóval taníthatok. :)
De a legszupcsibb az egészben az, hogy az emaileknek ez a finom összehangolódása által az Úr Jézus egy pici bizonyosságot adott nekem, hogy igen, ezúttal jól döntöttem. És a győztes szavak győzelmet is arattak:)!:)

Hogy legközelebb sikerül-e majd? Nem tudom. Nem gondolom, hogy erősebb vagyok minden kísértésnél. Amikor a szívem mély vágyairól van szó, akkor különösen gyengélkedem. :P
De tudom, hogy sokkal többet nyerhetek... és amikor elbukok, akkor nagyon kapaszkodom Istennek abba az ígéretébe, hogy "az Isten szeretőknek minden a javukra válik". Még ez is. Egyszer. :)