A szobámban ülök, és hagyom, hogy melengessenek a napsugarak. Csendes, lágy szellő, és a szomszéd lakások főzőcskéinek egyvelege... "Itt vagyok, Uram."-szólal meg a lelkem. "Itt vagyok. Neked. Örülök. Neked. "
És egy pillanatra, a napba nézve... megáll az aggodalom, megáll talán az idő, és tudom, hogy itt és most nem lehetnék jobb helyen. A múlt hibái most nem számítanak. Nem számít, csak az, hogy itt vagyok. Egy pillanatra megálltam, és a lelkünk ismerkedik...
Ma román népzene sem jött a szomszédból. Máskor igen... de ma nem. Most mi vagyunk. :)
Ő kedveskedik. Szeret. Otthont ad és otthont teremt. Ki-be járok csendesen a szobából, és akármilyen... érzem, hogy itthon vagyok. Miatta. De tudom, hogy lesz olyan hely, ami méginkább az otthonom lesz. Nemsokára...
Fél órával később kinyitottam a lakás ajtaját. Előző nap vendégem volt, és reggel amikor én elmentem, ő még aludt. Mostmár üres volt ismét a lakás. Körbenéztem... egy zacskó bonbon volt az asztalon. Tejes. Finom. Amilyenre vágytam. Mit tehetettem volna: mosolyogtam, és hamar be is kaptam egyet. :)
Ó, és azért a virág sem maradhat ki egy ilyen jelenetből... ma a szokásos virágöntözéskor felfedeztem, hogy elkezdett hajtani az orchideám. :) És nem is akármelyik... a kedvencem. Amit még apukámtól kaptam. Szerinte ez hasonlított leginkább rám. A szívemben van nagyon ez a virág... apukám szeretetére emlékeztet, arra, ahogyan ő lát, arra, ahogyon ő szeret(ett). Becses. :)
A szobámban ülök, és hagyom, hogy melengessenek a napsugarak. Csendes, lágy szellő, és a szomszéd lakások főzőcskéinek egyvelege... "Itt vagyok, Uram."-szólal meg a lelkem. "Itt vagyok. Neked. Örülök. Neked. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése