Ő :)

Az utóbbi időben extra sok dolgom lett, extra sok mindent tanultam és extra erősen tanulok kapaszkodni Jézusba:)! És ez nem ilyen mosolygós dolog mindig, de na, most megint vidám vagyok (annak ellenére, hogy fél12, és valószínű megint reggelig tanulni fogok:P).

Szóval néha nagyon ki is akadok, s azt érzem, hogy ennyi, én nem bírom tovább, de aztán valahogy mégis minden rendbe jön... Ma is egy ilyen elfáradt pillanatomban valaki megkérdezte, hogy most bánom, amit elkezdtem csinálni Istenért? De hát... nem lehet bánni. Bárhogy jön is ki, bármennyire legyen is nehéz, azt, amije Neki van, semmi és senki sem tudja pótolni... szóval mosolyogva gondoltam Rá, és mondtam, hogy nem, persze, hogy nem bánom:)... 

Azt látom, hogy minél inkább elindulok Vele, annál többet akarok belőle, és Ő is annál inkább hív, hogy még tisztábban és még radikálisabban éljek. Ez egyrészt nem megy (elképesztően nehéz nekem...) és talán furi s ijesztő. Engem legalábbis nagyon sokszor megijeszt... 

Pl... a nagy vágyam, ugye a család:P... már odaadtam párszor Istennek, de még mindig az az a rész, ami aggasztani tud. Megtalálom az igazit? Ő engem? Tud majd szeretni? Én őt? Helyesen? Fogja majd értékelni azt, aki én vagyok? Azt aki Isten által lettem és lenni akarok? Együtt haladunk majd és építjük az Úr országát?

Persze ezekre mind igenes választ szeretnék... 

Nemrég eldöntöttem, hogy nem lopok több filmet. Tudjátok, amikor meg kellett hozni a döntést, amellett, hogy nagyon nem akartam letörölni a filmjeimet:(, a legfájóbb gondolatom mégis ez volt: annak az esélye, hogy valahol van egy srác, aki szeretne, és aki Istent is szereti, és bennem is Őt, egészen kicsi, de így, hogy én egyre radikálisabb döntéseket hozok Istenben, ez az arány egyre és egyre kisebb lesz... Álltam a kereszt előtt, és éreztem, hogy igen, ha én vállalom ezt a döntést, akkor az emberek x %-a megint fanatikusnak fog tartani, köztük talán néhány aranyos srác is:P... Tényleg nagyon nehéz volt kimondani...

Pár percig álltam, hagytam, hogy egy könny hamar kiszaladjon a szememből, és akkor egy kemény elhatározással igent mondtam Istennek...

Másképp is szeretne, tudom. 

De bízom Benne, és méginkább bízni akarok. És méginkább hagyni, hogy közeledhessen felém.

Tudom, hogy ha akar, így is fog küldeni valakit. Ha pedig ez a döntés (vagy a hasonló döntések sorozata) azt eredményezi, hogy nem találom meg a nagy őt... hm... nem tudom... ez megijeszt és el is szomorít sokszor rendesen... de... hát a legnagyobb Őt már megtaláltam:)!